napokig tervezgettük a koppenhágai utat, hogy mikor van ott az ismerős, akinek van szállása, mikor jön bátyám pestre, akivel jó lenne találkozni, mikor kell Hubbie-nak dolgoznia, mikor olcsó a jegy. talán nem meglepő, de ennyi paraméter nem bírta metszeni egymást egy adott ponton az időben, így végül letettünk a dologról. egy részt kissé elkenődtünk, hogy ezek szerint nem most jutunk el a dizájn fellegvárába, de ugyanakkor örültünk is, hogy voltaképpen rengeteget “spóroltunk” így.

persze ettől még a retinámba beleégtek az utazás sajátos hangulatát idéző képek, véremben tovább pezsgett a mehetnék, agyam pedig nem kattant még le a kostans útvonal (újra) tervezésről. én mindenesetre ezzel magyarázom, hogy pár órával később, amikor beugrottunk a Kártyáshoz egy Görögország katalógusért (a Kártyás is szeret sok lábon állni, amikor épp nem Kínában vagy MAGIC versenyen van, akkor néha besegít egy utazási irodában), pár perc kedélyes csevegés után valahogy egy Santorinire szóló repjeggyel a zsebünkben hagytuk el a helyet.

most talán úgy hangzik, mintha meggondolatlanul szórnánk a pénzt, de valójában csak annyi történt, hogy minden tökéletesen volt időzítve. nyári terveink között szerepelt egy tengerparton döglős, nem túl drága út, Santorini réges rég ki volt nézve, épp remek akciók voltak és ugye pont az előbb “spóroltunk” meg egy csomó pénzt.

akárhogy is, június 18-tól egy hétig az lesz a legnagyobb problémám, hogy vajon melyik oldalamra forduljak a strandon és ez egy nagyon szívderítő perspektíva.