na de a nagy ünnepi bemutatást természetesen látványos ünnepség követte,
ahol kis izelítőt kaptam abból, hogy milyen lehetett május elseje egy vidéki
művházban az átkos alatt.
a gyár (valamiért így hívjuk, pedig nem gyártunk semmit, csak rengeteg
emberke ül monitorok előtt egész nap) multifunctional roomjában volt az
ünnepség. itt általában pingpong asztalok állnak, meg egy billiárdasztal
ronnie o’sullivan óriás arcképe alatt (pedig itt aztán tisztában vannak a
snooker paramétereivel), de az alkalomra kiürítették, a színpadot
lufballonokkal díszítették, közvetlenül a színpad elé pedig asztalokat
toltak össze, terítöt raktak rá meg gyümölcsös tálakat, és ide ültették a
diszvendégeket, vagyis hogy minket, még kis névtáblácskákat is kaptunk (meg
fejenként egy üveg vizet, ami elég jól jött később).
mögöttünk szépen sorba felsorakoztak a dolgozók, a földre leragasztott A4es
papírok jelölték, hogy melyik csoport hova álljon. szinte mindenkinél volt
egy kis műanyag tapsolóka, két műanyag kéz között egy harmadik, rázni kell
és tapsol helyetted, kb olyan hangja van, mint egy kereplőnek.
a műsorhoz természetesen dukált két műsorvezető, egy fiú, egy lány. itt
megfigyelhettük, hogy az általános sminktrendet errefelé a masszív
csillámpor jelemzi a szem körül. a konferansziék előbb bemutatták a
díszvendégeket, vagyis minket. bemondták a nevünket, a tömeg éljenzett és
tapsolt, az érintettnek pedig fel kellett állnia és integetnie.
ezután következett a nagy főnök, aki elénekelt egy westlife számot, a tömeg
örjöngött, tapsikolt és együtt énekelte a refrént, én sokkos állapotban
addig jutottam, hogy megállapítsam, hogy egész jó hangja van.
az ének után jött beszéd is, majd hip hop bemutató három lánytól, akik nulla
mozgáskoordinációval, unott fejjel ugrabugráltak föl-le arany lamé topban,
bőr forró nadrágban és combfixben. itt a Kártyással már nem igazán mertünk
összenézni, inkább próbáltunk eltünni a vizespalackunk mögé.
újabb beszéd majd előreléptetések, az eddig rózsaszín blúzos lányok kaptak
fehér blúzt, majd újabb táncbemutató ezúttal valami kánkán szerű hastánc
fantázia, amit olyan zenére adtak elő, amit lengyel barátaink csak disko
polonak hívnak, talán az elektrócsárdás lenne a jó megfelelője,
természetesen egy fejhangú kínai faszi előadásában. itt már tényleg majdnem
sírtam a röhögéstől, amit próbáltam jó indulatú mosolynak álcázni, de a
Kártyásnak ekkor eszébe jutott, hogy készít videót, és persze a show mellett
engem is vett, majd kérek engedélyt, hogy itt közzétegyem. ezután már csak
az össznépi kornyikáláson kellett átesni, hajladozó kórussal és külön lapra
nyomtatott betűkből összeálló üzenettel.
istenem, már ezért megérte!