miután két napja tétován érdeklődtem az Angol Pasasnál, hogy vajon hogyan közöljem diplomatikusan a főnökkel, hogy ilyen koszt mellett én biza éhen fogok halni, lavinaszerűen beindultak az események.

másnap (vagyis tegnap), amikor beállított a főnök, aki úgy egyébként roppantmód büszke a gyárára és a menzára (különös tekintettel annak olcsóságára), magából kikelve magyarázta mindnyájunknak, hogy ez a menza egy szégyen, a reggeli “18. századi parasztok reggelije”, a szoba, ahol eszünk meg majd összedől, ez tarthatatlan, meg kell reformálni a reggelit, hogy az jobban megfeleljen a helyi és a nyugati ízlésnek is.

este étterembe vittünk látogatóban lévő fontos embereket, és visszafele egy gyanús serpenyőbe botlottunk a kocsiban. amikor hirtelen megálltunk egy pékségnél, hogy vegyünk kenyeret, láttam, hogy a főnök nem viccelt. új mottója a DIY breakfast, vagyis a csináld magad reggeli lett, és amikor új mottót talál, annak fele se tréfa.

na de, hogy ma reggel egy elektromos platni, egy serpenyő, egy kenyérpirító, egy tálca tojás, olaj, szója szósz, só, sűrített tej fogadott minket a szokásos gőzgombócok mellett, az azért tényleg meglepett.

mondtam is a maláj kollégámnak, hogy lenyűgöző, hogy tegnap merült fel először a modernizálás ötlete, mára már meg is valósult. csak annyit mondott: “This is communism”.

ezek után a kollégákkal egy vidám fél órát rántotta és bundás kenyér sütésével töltöttünk, reggelire pedig hihetetlen módon rántottát ettem két tojásból, pirítóssal, mellé pedig sűrített tejjel felspécizett nescafét szürcsöltem.

a végén még el fogok hízni.