na, eltelt az első hét egyedül. szerencsére a helyzet javul és az első napok tompasága és hullámzó állapota után most kicsit lendületesebb idők köszöntöttek be. tisztában vagyok vele, hogy ez még nagyon az eleje mindennek, és még valójában talán azt se tudni, hogy minek, de az mindenféleképpen jó, hogy van valamiféle folyamat.
szintén jó hír, hogy Hubbie-val kommunikálgatunk, és holnap találkozunk is, talán ez is lehet egy pici lépés egy hosszú úton, bár azt hiszem az a legfontosabb most, hogy ne várjak csodát semmitől.
mindenesetre igyekszem oda figyelni magamra, kedden voltam pszichológusnál, ami egyébként nagyon kellemes élmény volt, bár gondolom hatása majd csak pár alkalom után lesz. viszont a pszichológus pont a csaba utcai uszodával van szemben, szóval adja magát, hogy minden héten ússzak ott egyet. fura, régen olyan nagy dolgonak tűnt meghozni egy ilyen “komoly” döntést, mint felhívni egy pszichológus és elkezdeni járni, most meg szinte egy másodperc alatt történt az egész, felhívtam hétfőn, kedden már ott is ültem nála, azóta meg “járok” hozzá.
csinálom a tornáimat minden nap, egyik nap keményebben, másik nap kevésbé, mondjuk optimális esetben jó lenne kimozdulni a testmozgáshoz, de szerintem első lépésnek már ez is elég jó, idővel majd csak eljutok spinningre, vagy valami őrült fitnesszre.
munkám most sajnos egyáltalán nincs, ezért a lakással igyekeztem foglalkozni, anyukámmal többször takarítottunk, meg kicserélték az egyik csillárt, szóval most már fantasztikus fény van az étkezőben, nem is nagyon ülök máshol.
egy szó, mint száz, lassan-lassan megy tovább az élet, még rengeteg mindenen kell dolgoznom, de a legfontosabb, hogy valamilyen rendszert kialakítsak, abban meg óriási lépéseket tettem a héten.
Helyes, ezek jo hirek, orulok neki! 🙂 Annak meg foleg, hogy nem szakadt meg koztetek a kommunikacio. Ebbol meg barmi lehet.
Summa: hajra! 🙂
Drukkolok, továbbra is.
Ezek tényleg nagyon jó hírek. 🙂 Ha még beszéltek, akkor az jót jelent. Drukkolok.
köszi mindenkinek 🙂 arról hirtelen fogalmam sincs, hogy mi mit jelent most épp, de az biztos, hogy kicsit magammal kell foglalkoznom. bármi is lesz, egy hosszú folyamat eredménye lesz.
Csak így tovább! Szorítunk.
Úgy legyen, ahogy Neked a legjobb.