a mai napon kétszer is voltam agyvérzés közeli állapotban, máris mondom, hogy miért.

először is elmentünk kirándulni. f8kor volt a gyülekező, ami borzasztó korai mindenki megítélése szerint, de azért csak összeszedtük magunkat. kis logisztikai megbeszélést tartottunk, hogy ki melyik csapatban van, majd irreálisan sokan bepréselődtünk relatíve kevés mikrobuszba és megcéloztuk a helyi kilátót. 9 körül meg is érkeztünk, itt újabb taktikai megbeszélést tartottunk, kaptunk kis hurkapálcikára erősített zászlót (csapatonként más színűt, az enyém zöld volt), megszámoltuk magunkat, majd neki láttunk a mászásnak. mint kiderült, a cél az volt, hogy a csapatunk elsőként érjen fel a csúcson található pagodába.

ennek megfelelően viharos sebességgel rohantunk végig a kellemes látnivalókon (mint például templom, köztéren tai-chizó emberek, csobogó patak és zubogó vízesés). így megbocsátotok, de egy darab képet se tudok felmutatni ezekről, bár út közben nyugtatgattak, hogy lefele majd annyit fényképezek, amennyit akarok, de most nyerni kell!

nem tudom, említettem-e már, de a kínaiak nem viccelnek a vetélkedőkkel, szóval szabályos rohamtempóban haladtunk egy órán keresztül különböző lépcsőkön. valahol az út harmadánál éreztem először azt, hogy tényleg mindjárt megdöglök, innentől kezdve 10 percenként fohászkodtam, hogy le fogok szokni a dohányzásról és minden nap futni fogok kilométereket, mert ez mégis csak milyen ciki, hogy a csapatom az én dagadt seggem és züllött életmódom miatt fog veszíteni. igen, ez volt az első agyvérzés közeli állapotom.

aztán amikor az egyik (másik csapatba tartozó) kollégám hirtelen elhányta magát egy festői aranyhalastóba, akkor megnyugodtam, hogy nem én vagyok itt a legkriplibb. ezt követően sikeresen elvesztünk pár csapattársammal, amivel viszont levágtunk egy elég meredek emelkedőt, így sikerült másodiknak (és nem utolsónak) megérkezni a csúcsra. érkezésünket csapatunk hangos üdvrivalgással és tapssal köszöntötte.

itt előrántottuk a céges feliratokat, amiket felcipeltünk magunkkal és azokat szorongatva alakzatba verődtünk és természetesen fotózkodtunk. (a mi kis laminált A4-es papírjaink egyébként lepkefingként viszonyulnak a más társaságok által cipelt óriási sárkányos zászlókhoz). kicsit még énekeltünk, egymást fotóztuk, különböző nassolnivalókat fogyasztottuk (lásd töltött kacsanyak és ananászmag) majd megindultunk lefele.

itt ugyan valóban megállhattam volna tai-chizó embereket, festői tájakat és virágokat fotózni, de bevallom, kissé önkívületi állapotban voltam, ezért ezeket sajnos kihagytam, mert örültem, hogy oxigén van a tüdőmben.

ezt követte az ebéd. mint minden rendes étteremben, itt is Mao elvtárs életnagyságú képmása fogadott minket. épp kezdtem volna örülni, hogy végre valami változatos kajához is jutok, amikor közölték, hogy egy Hunan tartománybéli különlegességeket kínáló étteremben vagyunk, vagyis “nagyon finom, nagyon csípős” ételek várnak ránk.

kitaláltátok, a második számú agyvérzés az ártatlannak tűnő, valójában chiliben úszó takonytésztától kerülgetett, szerintem soha életemben nem ittam meg ilyen gyorsan fél liter kólát, mint annak a megkóstolása után. a hunani konyha mentségére legyen mondva, hogy tényleg nagyon finom volt, ha egyszer túltetted magad azon, hogy kb cseppfolyóssá marta az agyadat. a legnagyobb különlegességet, a szintén chilliben úszó békát már meg se mertem kóstolni, amikor az egyébként hunani kolléganőm elsírta magát tőle, annyira erősnek találta. egyébként nagyon alattomosan csípnek ezek a kaját, mert elsőre nagyon finomnak tűnik, majd pár perc múlva kezd el kicsit csípni, majd mint az alkohol, összeadódik a szervezetedben, és egyszer csak patakokban folyik rólad a víz, könnyezik a szemed és delirium gyötör.

ebéd után kisebb technikai malőr lépett fel, ezért fél órát várakoznunk kellett a mikrobuszra, ez idő alatt a fiúk a telefonjukon játszottak, mi lányok pedig befontuk egymás haját és szappanbuborékot fújtunk.

amikor visszatértem a szobába, még voltak olyan naiv terveim, hogy megfejelem a lépcsőzést egy kis tornázással, ha már ilyen jól bemelegítettem, de rövid úton eldőltem vagy 3 órára az ágyon.