szóval az van, hogy nagyon büszke vagyok magamra. korábban borzasztóan utáltam ügyintézni, idegeneket telefonon felhívni. mint ismeretes, nem ebben az országban, nem is ebben a kultúrában nőttem fel, és amikor egyszer 18 évesen kiröhögtek az okmányirodában, amiért rosszul írtam fel a dátumot valami formanyomtatványra, azóta igyekeztem kikerülni az ilyeneket. nem csak a hivatalos szerveket, de az olyan komoly rituálékkal ellátott helyeket is kerültem, mint pl. egy uszoda vagy virágos (most őszintén, ki a franc tudja, hogy hány szál virág egy csokor, és hogy kell-e jattot adni a kabinos néninek?)

de új mottóm, hogy felszámolom az ilyen nyomasztó tényezőket, így az elmúlt hetekben voltam lakógyűlésen, uszodában, virágosnál, és pamparampam: felhívtam az állatorvost!

rájöttem, hogy ha az ember azzal indít, hogy bocsánat, nem tudom, hogy megy ez az egész, tessék elmagyarázni, az emberek azonnal kedvesek és segítőkészek lesznek, így az állatorvos is kedélyesen elmondta, hogy mit csináljak a döggel, mielőtt beviszem, én be is küzdöttem nagy nehezen az újonnan vásárolt utazódobozába (nem volt egyszerű feladat, és mivel vedlik, szó szerint a fél macska a kezemben maradt), majd sikerült elszállítanom a dokihoz, ahol kiderült, hogy misztikus bőrbaja is van (a stressztől!! szegény empatikus állat), szóval eltértünk a megbeszéltektől, de ezt is jól viseltük (a macska kifejezetten, mert őt elaltatták közben). a műtét utáni teendőkről is részletesen kifaggattam őket, szuper kedvesek voltak, a macska is jól van, bár első nap elég elesett volt szegény (a szó minden értelmében).

szóval azt hiszem, abszolváltam egy jellemfejlődési szakaszt.