“szeretnék egy jó nyarat”

amióta megszabadultam a munka körüli nyomasztódástól, végre azt csinálom, amit január óta akartam, vagyis élvezem a pesti nyarat.

a csütörtöki napot a palatinuson töltöttem, ahol anyukámmal felváltva ettük a lángost, ittuk a kávét és ugráltunk a hullámban, majd este egy ideig egy romkocsmában időztem, átvészeltem a vihart, majd a lehűlt városban sétálgattam BB-vel hajnalig, itt-ott megállva, budai duna partról nézett napfelkeltével, majd hosszú sétával haza az erzsébet-hídtól a lehelig. a hangulatomon még az sem igazán rontott, hogy reggel 6-kor hazaesve konstatáltam, hogy a vihar során betört az erkélyajtóm üvege és a kilincs is eltört, de oda se neki, majd kihívom a biztosítót.

pénteken némi alvást és sok munkát követően újabb romkocsmás kör következett a Kártyássál, barátnőjével és Zosiával. míg előbbi kettő rohant haza a 9 körül ébredező házisünükhöz, Zosiával rögtönöztünk egy könnyed bar hoppingot, aminek sajnos idő előtt véget vetett a lezúduló eső, így éjfél körül már itthon is voltam, miután hazatekertem a villámok közepette (elég látványos így a város, bár némiképp anyáztam, mert a zuhogó esőben szart se láttam az útból, és kicsit tartottam tőle, hogy karácsonyfa jellegem ellenére esetleg engem se látnak, de végül nagyon előzékeny autósokkal találkoztam, akik még arra is ügyeltek, hogy ne fröcsköljenek le túlzottan). az est tetőfoka az Ankert hátsó része volt, ami egy az egyben fel van szórva homokkal, amit még előzékenyen fel is locsoltak a vihar előtt, így extatikusan járkáltunk rajta mezítláb, kezünkben rosé vicével. mindenkinek ajánlom, opcionálisan sörrel is.

ma némi vegetáriánus pad thai mellett indítottuk a napot a Színésznővel, majd elcsoszogtunk a Kőleveskertbe egy elég érdektelen iparművészvásárra, majd innen megpróbáltunk visszamenni a Nyugatihoz. röpke három órás ténfergésünk egy pár kordonnal kezdődött a Deákon, amit első körben nem is vettünk zokon, inkább felmentünk a Bazilika tornyába élvezni a kilátást. legalább fél órát fent voltunk, és addig nem nyugodtunk, míg be nem azonosítottuk a magasabb épületek mindegyikét (a Gellért-szálló elég sok fejtörést okozott). ezt követően konkrétan másfél óránkba telt, míg a különböző rohamrendőröktől informálódva nagy nehezen átvergődtünk a rengeteg lezáráson és/vagy ellentüntetők vonulásain. kitikkadva estünk fel a lakásba, ahol készítettünk magunknak némi túrós pempőt és pirítóst, limonádét és fröccsöt. ezeket 11 utánig kitartóan fogyasztottuk, miközben megvitattuk az élet nagy dolgait recepteket cseréltünk, és megszavaztuk, hogy mostantól szombatonként piacra fogunk járni.

 

4 thoughts on ““szeretnék egy jó nyarat”

Hozzászólás a(z) Taxina bejegyzéshez Kilépés a válaszból