nem véletlenül éltem az előbb az uszodás hasonlattal, a fordítás tényleg egy fejben eldőlő középtávú futás/úszásnak felel meg. ugyanolyan monoton, közben mégis felemelő és fárasztó egyszerre.

valahogy ez jutott eszembe pénteken, amikor elmentem pár hónap kihagyás után megint úszni és az első hossz felénél szörnyülködtem, hogy hogy lesz ebből 2 kilométer, én ehhez nem értek, nem tudom beosztani az erőmet, nincs tapasztalatom, kitartásom, stb. ugyanaz a szokásos kifogáskeresés, amit a futásból már ismerhetünk, talán annyi nüansszal, hogy úszni viszont legalább szeretek, csak hát nem vagyok kitartó.

aztán rádöbbentem, hogy lófasz, lassan öt éve nap mint nap baromi fegyelmezetten pont a fentieket gyakorlom, és igenis megtanultam beosztani az erőmet (időmet), tudok kitartó lenni, és van önfegyelmem.

innentől kezdve különösebb hiszti nélkül boldogan leúsztam a távot.

az a jó az emberi elmében, hogy amikor azt hiszed, hogy ennél szabadabb már nem is lehetsz, mindig találsz még egy falat, amit ledönthetsz.