10K

eljött az október és a szar idő és mintegy menetrendszerűen rám tőrt a futhatnék. a cél ezúttal a 10 kilométer, segítőm szokás szerint egy iPhone app, ami konkrét edzéstervvel látott el engem. szóval most hetente háromszor futkorászom majd egészen januárig, lehet biztatni meg lelkesíteni, mert a mai ugyan tök jól ment, azért biztosan lesznek mély pontok, mert azok úgyis mindig vannak.

(bár bevallom, az úszásban elért sikerek erősen bátorítanak).

7 thoughts on “10K

  1. [Szandra](#12806140): hehe, ezen leszek 🙂

    [Taxina](#12806816): köszi szépen a biztatást. még soha életemben nem voltam versenyen, egyedül kicsit bátortalannak érzem magam (“hogy működik, mit kell csinálni, biztos elrontom” :))

  2. Nem leszel egyedül. Máris ketten vagyunk 🙂
    Az év hátralévő részében már nagyon kevés verseny lesz. Ha találsz szimpit jelezd nyugodtan (taxina kukac freemail pont com) és összehozzuk. Ha nem, akkor készülhetünk a tavaszi nyitányra.
    Amire még idén megyek, az a Balaton Maraton, no nem maratonra 🙂
    Infók itt: http://www.futanet.hu/cikk/9-balaton-maraton-es-felmaraton/7025
    A legkisebb táv az 1/6-d maraton, 7km.
    Viszont ez két napos verseny, a 7km szombaton van, az enyém meg vasárnap és csak jövök-megyek vasárnap a terv, tehát szombaton nem leszek ott.

Hozzászólás a(z) Szandra bejegyzéshez Kilépés a válaszból