az mindenféleképpen egy hasznos és érdekes felismerés, hogy az, hogy egyedül élek (vagyis nem Hubbie-val) nem függ össze azzal, hogy magányos vagyok.

kifejteném.

a kapcsolat végső, nyomasztó szakasza, majd a válás körüli mizéria meglehetősen megviselt. nem kell talán részleteznem, mindenesetre enyhén szólva sem voltam toppon. önbizalmam teljesen megszűnt, terveim szertefoszlottak, kedélyem óránként hullámzott, teljesen képtelen voltam akármilyen távlatban gondolkodni, ártatlan, de annál nyomottabb hangulatú planktonként lebegtem, és vártam sorsom jobbra fordulását.

sorsom jobbra fordulása kemény munka árán valóban el is jött, alvás-, evés- és egyéb zavaraim lassan rendeződtek, és szépen lassan egész kivirágoztam, olyannyira, hogy mostanra azt hiszem, sok szempontból meghaladtam korábbi jó passzaimat is. önbizalmam, kreativitásom és bátorságom, amikről zordabb pillanataimban már látványosan lemondtam, újult erővel tértek vissza az életembe.

Hubbie mostanra már nem izgat. pár hete a rég nem látott amélie-nek meséltem el az egész történetemet, és persze, némi indulat ébredt ugyan bennem, de összességében inkább úgy éreztem, egy felkavaró film történetét magyarázom, nem a saját élettörténetemet.

Hubbie nélkül lenni tehát jó, frissítő és lendületet adó, felszabadító élmény.

egyedül lenni ellenben nem mindig az. összesen 3 hetet éltem korábban full extrásan egyedül, hosszas kérlelés után költözhettem el otthonról, minden áron ki akartam próbálni ezt az élményt. vicces módon csak 6 évvel később, egyáltalán nem saját választásom révén adatott meg az igazi lehetőség.

hát nem mondom, nem mindig egy kéjhömpöly. hónapokig tartott, míg meg bírtam végre maradni a lakásban egyedül, és még tovább, míg kialakítottam egy rutint, amiben ésszerűen szerepelnek háztartási, szórakozási és szakmai tevékenységek.

annak ellenére, hogy előtte 5 évig egész jól vezettem egy háztartást, most eljátszottam az összes klasszikus szingli poént, a szőrös penészt növesztő joghurttól az ágyban felejtett tányéron át a számlák késői befizetéséig.

aztán persze néhány mélypont után ebbe is belejöttem, és mostanra nem marad más gond, csak a néha jelentkező idegölő magány, amikor egy szar nap után igazán jó lenne befeküdni valaki mellé, aki kérdés nélkül megölel. és nem mondom, egy-egy vasárnap este, amikor nincs jobb dolgom, mint berakni még egy mosást, vagy amikor betegen vonszolom ki magam a konyhába, mert a tea nem főzi meg magát egyedül, akkor engem is elönt az önsajnálkozás, hogy miért, ó miért kell nekem egyedül szerencsétlenkednem.

de ennek semmi köze Hubbie-hoz, és mint oly sok mindent mostanában, megtanultam, hogy ezeket a rohamokat sem kell annyira komolyan venni.