Ahol én felnőttem, ott a macskák szerves részét képezték a városi látképnek, bármerre néztél, macskát láttál, a bokorban, a kukában, a hentesboltban, a lépcsőházban. Tavasszal és ősszel kismacskák árasztották el a kertvárost, ahol laktunk, a mi kertünkön / teraszunkon is több falkányi macska született, akik békésen tébláboltak mellettünk pár hónapig, aztán rendjére eltűntek. Bátyám súlyos allergiája ellenére egy nap egy papírzacskóval állított haza, amiben icipici macska ült, nem volt szívünk kidobni, kiraktuk a kertbe, másnapra persze a halálra vált állat eltűnt, mint kiderült, felmászott az ereszbe. Bátyám úgy mászott fel a tetőre, hogy egy vödör vizzel kiöntse. Onnantól kezdve meglehetősen vidám élete volt velünk, a bablevesből mindig kiette a főtt répát, a kertben pedig fára mászni tanítottam. Végül ez a macska sem maradt velünk sokat, talán egy évet sem, mégis a mai napig emlegetjük. Később, amikor macskát kértem szüleimtől, mindig bátyám allergiája volt a kifogás, akkor is, amikor már évek óta másik országban élt, és évente párszor látogatott csak haza. Megfogadtam, amint elköltözöm, első dolgom lesz beszerezni egy macskát. El is jött önállósodásom boldog pillanata, amit mindössze egy évvel előzött meg a kellemetlen felismerés, hogy idő közben én magam is észveszejtően allergiás lettem a macskákra. Szántam, bántam, macskás barátaimat kálcium tablettával felszerelkezve mentem látogatni, másfél óra után menekültem, és lassan kezdtem beletörődni a sorsomba, amikor egyik ilyen látogatás során feltűnt, hogy kapok levegőt, nem sírok, a macska boldogan alszik az ölemben, nekem pedig semmi bajom. Gyorsan végig látogattam minden macskás ismerősömet, még egy macskakiállításra is elmentem, és semmi, minden allergiás tünetem a múlté lett hirtelen.

És ekkor jött Mici a képbe. Leánykori nevén, Rükvercként került az életembe miniatűr szőrgombócként, aranyos bemutatkozó videóján még Hubbie vállán mászkált, majd a hirtelen jött változások után velem maradt. Nagyon sokat köszönhetek neki, ebben a korszakban hihetetlen jót tett, hogy volt rajtam kívül még valaki a megüresedett lakásban, hogy ha magammal nem is, de vele törődnöm kellett. Válásom stressze őt is megviselte, hónapokig jártam vele állatorvoshoz misztikus bőrbetegsége miatt, amitől kihullott a szőre, de különböző gyógymódok hatására minden rendbe jött, a macska és én is kivirultunk és szépen lassan összerázódtunk. Szörnyülködve figyeltem, ahogy a negyedik emeleti erkélykorláton egyensúlyozik, kicsit haragudtam rá, amikor egyszer belegabalyodott a laptopom kábeleibe és magára rántotta az egész gépet, de főleg iszonyatosan sokat nevettem rajta, akkor is, amikor az éjszaka közepén fél kiló kiolvadófélben lévő mélyhűtött csirkemellel találtam meg az asztal alatt, és akkor is, amikor elmélyült mosakodás közben hanyatt esett az ágyról, majd úgy nézett rám, mintha én löktem volna le. Örültem, amikor éjszaka a bejárati ajtóban ásítozva várt, és érdeklődve figyeltem, amikor fontoskodva megjelent, és addig nem nyugodott, míg ki nem engedtem az erkélyre, mert jött a kukásautó, és azt mindenképpen meg kell nézni, ha esik, ha fúj.

Micit múlt szombaton élettelenül találtam a nappaliban, az orvos szerint leállhatott a szíve. Úgy nézett ki, mint aki békésen aludt, csak a szeme akadt fenn. Most lett volna két éves. Hadd mutassam meg a róla készült utolsó képet, amin büszkén őrzi kedvenc játékát, a mindenkori alufólia galacsint.