másnap

amikor ma reggel 10-kor csörgött a vekker, az első gondolatom az volt, hogy nem is ittam olyan sokat tegnap, csak pár gin tonicot, mitől érzem magam ilyen rémesen. aztán kimentem a konyhába, megittam három nagy pohár vizet, majd tükörbe néztem, és szembefigyelt a tegnapi sminkem, nekem meg bevillant, hogy az a pár gintonic valójában öt gin tonic volt, és mintha a végén már nem is lett volna hozzá tonic. kicsit tanakodtam azon, hogy most akkor tényleg elmegyek a piacra, de amikor rádöbbentem, hogy valójában még mintha két sört is ittam volna, feladtam a harcot.

délben újra megpróbálkoztam a dologgal, 1-re el is jutottam a tőlem egy méterre lévő lehel téri piacra, ahol bambán cukkinit kerestem, amikor felhívott a Színésznő, hogy fussunk össze ebédre. amikor megláttam napszemüvegben, tegnapi sminkben, és kiegyenesedett agyhullámokkal, tudtam, lángos kell nekünk.

hangulatunk rohamosan javult, amint tisztáztuk, hogy a látszat nem csal, tényleg mind a ketten rettentő másnaposak vagyunk, szóval magunkon röhögcsélve befaltunk egy lángost, amihez a piaci italkimérdében vettünk üveg poharas rémes kávét, majd a kínainál még egy twix-szet is, meg után a sarki boltban még egy kólát.

rég mulattam ennyit, miközben majdnem neki sétáltam egy villanypóznának, a Színésznő meg azt mesélte, hogy maga sem érti, hogy hogyan jutott el a jogaórájára, ahol a sok szuperfitt ember között rosszul érezte magát, miközben majd elájult a másnaposságtól.

én most itt ülök, 4 óra múlva 6 ember érkezik vacsorára hozzám, a lakás romokban, rólam nem is beszélve, és momentán csak a desszert van kész (amit tegnap megsütöttem). sokat fogunk ma nevetni.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s