ez a hét elég kaotikusan indult, amikor a detoxikálódás nevében jó ötletnek tűnt vodkát és fröccsöt vegyíteni nagyobb mennyiségben a bem moziban. pedig még meg is jegyeztük, hogy “ohlala, hétfőn leinni magunkat, ez már tényleg ciki”. ezután többrendbeli társas idegbaj meg egy rendkívül rossz feliratozandó film alkotta a heti programomat, így szombaton eljutottam arra a remek elhatározásra, hogy én akkor kimegyek a hajós alfrédba egyedül, kinyomom a telefont, és a víz alatt fogok tartózkodni, mert ott legalább csend van. persze nem azt mondom, hogy a többiek a hülyék, hogy ilyen-olyan hisztériák generálódnak rajtuk keresztül az életemben, sőt, a hisztériával sincs baj, de valahogy vissza kell szerezni a fókuszt, és valahogy vissza kell találnom ahhoz a ponthoz, ahol csend van a fejemben. azt hiszem, ezt hívják lenyugvásnak.

gyakrabban kellene ezt a módszert alkalmaznom, ma olyannyira zen (és fáradt) voltam a hirtelen testmozgástól, hogy a nap nagy részét átaludtam. igyekszem most már tartósan megjegyezni, hogy úszni jó.