rendes ház

tegnap, amikor este 11-kor jöttem haza, egy nagyon szép, de elég rossz állapotú szürke macska fogadott a lépcsőházban. kicsit tanakodtam, megfogni nem akartam (nem is nagyon mertem), a lakásba a saját macskám miatt nem jöhet (meg egyébként sem volt nagyon bizalomgerjesztő), szóval kivittem neki vizet és némi tápot, végiggondoltam, hogy ilyenkor éjszaka nem lehet senkit sem felhívni. mivel nem tűnt közvetlen életveszélyben (járkált, figyelt, meg ugye valahogyan bejött a házba is), úgy ítéltem, hogy nem marad más, mint reménykedni, hogy másnap reggelre még ott lesz.  bevallom, kicsit azon is aggódtam, hogy mit szólnak majd a szomszédok, ha látják, hogy én itt elesett állatokat etettek a közös tereken, de végül ezzel igyekeztem nem igazán foglalkozni, azért már jobban aggódtam, hogy a reggeli jövés-menésben valaki kizavarja.

ma reggel, amikor kimentem, a macskát az első emeleten találtam egy törülközőn, békésen aludt, mellette dobozkában víz és élelem és egy kis cetli, amin az állt “kérem, ne zavarja el, menhelyre viszem”. rendes ember ez az első emeleti szomszéd.

One thought on “rendes ház

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s