azt hittem, ennyi ev utan fapofaval es haborithatatlan lelki vilaggal tudok mar bucsut mondani kozeli baratoknak.
azt hittem, lelki bekemnek eleg lesz a tudat, hogy nekik jobb lesz ott, ahova mennek.
azt hittem, megnyugtat a racionalis gondolatmenet, ami bucsujuk mogott all.
azt hittem, szokasos flegmasagommal lerendezem az egeszet.
azt hittem, hogy en nem vagyok ennyire lojalis es erzelmes.
annyi mindent hittem, de ez mind nem segit ezen a nyomorult erzesen, ami belengi az egesz hetet es amin se alkohol, se sutemeny, se kenyszeres alvas nem segit.
Ahogy esik, úgy puffan 
Azt hitted, az agyad vezérel, és nem a szíved. Vagyunk így néhányan, és az élet mindig felvilágosít arról, hogy félreismertük magunkat.
Barátokat elengedni nehéz (és most igazából egy másik főnévnek kéne itt állni, de moderáltam magam).
miattam igazan nem kell moderalnod magad 🙂 koszi a tamogatast (mint mindig)