dühroham

nem azzal van első sorban baj, hogy elromlott a hűtőm és leszakadt a fűszertartópolc (bár a francnak se hiányzik egy új hűtő vásárlása), hanem hogy ennek kapcsán kénytelen vagyok felídézni mindent, amit érzek a lakásom iránt: elsősorban azt, hogy alapvetően imádom, de azt is, hogy igényeimnek, étvitelemnek egyszerűen nem megfelelő, mert egy 30 éves szingli csajnak, aki az év felét a világ másik felén tölti, semmi szüksége egy 80 négyzetméteres öröklakásra (ami azonban remek adottságokkal rendelkezik egy csodás környéken, így hülyeség lenne megválni tőle, főleg mivel évek óta a lelkemet beleteszem és afféle önkifejezési eszköznek használom). és ilyenkor futólag kénytelen vagyok megemlékezni arról is, hogy pár éve egyáltalán nem az volt a terv, hogy 30 évesen szingli leszek, és bár eszem ágában sincs visszasírni házas éveimet, a fasznak se hiányoznak ezek a vidám emlékeztetők, hogy eredetileg nem ezen az úton indultam el, amikor ez a lakás belépett az életembe. és arra sincs szükségem, hogy újra és újra átéljem, hogy arról az útról eredetileg nem én tértem le, mégha három évvel később tisztán látom is, mennyit köszönhetek ennek a pályaváltásnak.

és tudom, hogy az életben semmi sincs ingyen és nem úszhatok meg fél év felhőtlen világlátás némi reality check nélkül, de bevallom, reméltem, hogy ezzel még ráérek május közepéig, amikor hivatalosan visszaköltözök pestre.

4 thoughts on “dühroham

  1. Kell egy fix pont az eletben, ahova “haza” tudsz terni. Nem feltetlenul Pesten, de valahol kell legyen ez a hely. Ezt vilaglatott emberek meseltek nekem. 🙂 Eddigi irasaidbol, szamomra az jott le, hogy ez a hely neked, mar reg HK-ban van.

    • HK valoban kulonleges szerepet tolt be az eletemben, de ugyanigy Budapest es Damaszkusz is nagyon meghatarozo. Pont emiatt a kavar miatt nekem mar nagyon reg az otthont a baratok jelentik, ok pedig azert (meg) tobbnyire Pesten vannak. de az tuti, hogy jol felkavartam az identitaskerdeseket 😀

  2. nanee, inkább lennél 30-something házas asszonyka? Ez sokkal, de sokkal jobban áll, és később nem fogod megbánni. Ráérsz a kényelmes élettel még.

    • hat epp mondom, hogy nem lennek haziasszony, csak ilyen hazas elet elemek tarkitjak az eletemet, mint a lakas 🙂 egyebkent meg koszi, jol esik

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s