palmyra

ami nektek Palmüra, az nekem még Palmyra, vagy Palmyre, ahogy a franciák mondták. ami nektek egy obskurus romváros, az nekem gyerekkori játszóterem, legkedvesebb kirándulóhelyem, osztálykirándulások visszatérő szintere, barátságos kőrengeteg a sivatagban.

ami nektek egy véres mészárlás szintere sokkoló képeken, nekem ezernyi csoportkép háttere, ahol Kodak Color kidolgozásban pózolunk, a 90-es évek hálátlan divatját megtestesítve, családtaggal, osztálytárssal, arra járó beduinnal, különleges négyes oszlopcsoporttal, vigyorgó tevével.

ami nektek egy kimondhatatlan nevű templom, amiről annyit tudtok, hogy pár napja felrobbantották, nekem kincskereső versenyek helyszíne, önfeledt gyerekkori futkározások emléke, vidám bukdácsolás félméteres kődarabok között.

talán nem értitek, miért síratja mindenki Palmyrát, aki valaha járt ott, hisz csak egy romváros a sok közül, egy jellegtelen sivatagban. mégis, Palmyrára emlékszik mindenki, aki valaha ott járt, mert végtelensége és tökéletessége megközelíthető és befogadható volt mindnyájunk számára.

a modern városból kiérve, az oázis határán, ahol a zöldből hirtelen homkokszín lesz, leparkoltál az út szélén, az előtted elterülő ókori városban nem állta utadat szuvenírárusok hada, nem taposott le több száz napkalapos japán nyugdíjas, és nem hírdette méteres tacepao, hogy mit tilos tenned. elindultál valamerre, általában a régi főúton, ott, ahol egy egész civilizáció népe haladt el nap, mint nap, és a jól kiépített úton egy idő után feltűnt valaki egy tevével és pár üdítővel. némi pénzért mindkét szolgáltatás igénybe vehetted, de utadat a régi városközpont felé követve, egyedül bolyonghattál az ókori utcákon. a központi elágazáshoz érve balra kanyarodva bemehettél az amfiteátrumba és az egyik padon ücsörögve elrévülhettél Zenobia királynő nagyságán morfondírozva, vagy éppenséggel ezredszerre is letesztelhetted a tökéletes akusztikát. ha untad a történelemórát és nem érdekeltek már a különleges négyes oszlopok és a végtelen, rekordhosszuságban fennmaradt oszlopsorok, amiket abban az évben tizedszerre csodáltál meg, elkeztél inkább követni egy gyíkot, míg nem azt szem elől veszítve arra nem eszméltél, hogy homokszínű kőrengetegben állsz egyes egyedül, homokszínű hátteren, a forróságtól színtelenül izzó ég alatt, és hirtelen beléd nyílal, talán ilyen lehet a végtelen. amikor mindezzel végeztél és a napon már szénné égtél, kábultan és enyhén megvakultan betévedtél a múzeumba, ahol rettenet poros képeslapokat kínáltak a belépő mellé, csak hogy még sokkal porosabb mellszobrokat nézz meg újra és újra, olyan gyakran, hogy a végén saját családodként köszöntetted már mindnyájukat.

és most nektek és nekem sem marad más Palmyrából, mint egy poros képeslap, amit holnap elviszek bekereteztetni.

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s