egy hét szanatórium

amikor 2011 januárjában először jártam HK-ban és eltöltöttem itt nem egészen 28 órát, meg voltam győzőve, hogy soha többet nem lesz alkalmam visszajönni, ezért “utánunk az özönvíz” szellemiségben néztem meg a várost, rohamtempóban végigrohanva a főbb látványosságokon (egyébként a mai napig megvan bennem az, hogy addig kell kiélvezni ezt a helyet, ameddig lehet, mert bármikor lehet, hogy elmegyek és nem jövök vissza többet, vagy teszem azt, elnyel minket Godzilla szőröstül, bőrörstül).

egyik utam a Peakre vezetett, ami az itteni kilátó, ami talán nem meglepő módon a legmagasabb dombon van, kemény 600 méter magasan (mint ismeretes, ide sétáltam fel egyszer véletlenül a google maps félrevezető adatainak hála). akkor azonban nagyon élveztem a felfele vezető utat, mivel a legendás Peak Trammel mentem, ami egy kvázi függőlegesen működő sikló, csecse fapadokkal, meg vintage hangulattal, elvégre 1912 óta üzemel. fönt letapostam pár száz turistát (akikről akkor még nem tudtam, hogy anyaországiak) és nagy lelkesen kinéztem ott, ahol ki kell nézni és… az ég világon semmit se láttam, mert épp nem voltak optimálisak a látási viszonyok. ideális esetben az ember akár Kínáig is ellát, de mondjuk az azért elvárható, hogy legalább a Victoria-öbölig meg lehessen csodálni a felhőkarcolókat. ezt a képet valószínűleg mindenki ismeri HK-ról, balra zöld őserdő, középen felhőrkarcoló erőd, háttérben pedig tenger óriási hajóforgalommal. ehhez képest én nem láttam más, csak úszómedencéket. hozzám nagyon közel levő, luxus lakóházak aljában (vagy akár közepén) elhelyezett, változatos alakú, kéklő medencéket.

emlékszem, percekig álltam tátott szájjal, hogy milyen csodás világ lehet az, amiben az ember csak lecsoszog a negyedikre és csobban egyet a munka nap végén, vagy éppen elején. olyan, mint egy luxusszállóda, csak nem kell érte repülőre szállni, olyan felfoghatatlan és varázslatos, mint egy tündérmese, és akkor se jönne valóra, ha az ember nyerne a lottón, (amin egyébként se szokott játszani).

azóta eltelt majdnem 5 év, a medencék mindig eszembe jutnak, amikor felmegyek megnézni a kilátást, és bár azóta sikerült ellátnom többször is egészen kínáig, még mindig élénken áll bennem a gyeremeki ámulat, mintha dzsungellakóként életemben először látnék angol WC-t, hogy nahát, így is lehet élni.

DD barátném a héten családostul elutazott némi tengerparti ejtőzésre és értesülve meglehetősen klausztrofóbikus lakhatási viszonyaimról a Tengeralattjárón, szokásos vendégszeretetével felajánlotta, hogy lakjak addig náluk. DD-vel egyébként szintén 2011 elején kötöttünk életreszóló barátságot, amikor nagyon sok leértékelt Asahit megittunk egy nyilvános WC árnyékában egy közlépcsőn, azóta számtalanszor aludtunk egymás kanapéin HK-ban és Budapesten, de az ajánlata ettől függetlenül nagyon nagyvonalú volt és meglehetősen kapóra jött.

kitaláltátok, a lakás az egyik luxus lakóház 28. emeletén van, és az hagyján, hogy olyan modernkori csodákkal rendelkezik, mint emberi léptékű konyha, kádas fürdőszoba és olyan nappali, amiben kitart karokkal egy falba sem ütközöm bele, de a nyolcadik emeleten egy kültéri medence várja a ház lakóit.

szóval a héten alig mentem bárhova is.
  

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s