könyvek között nőttem fel. nem emlékszem olyan élethelyzetre, amikor ne lett volna a közvetlen közelemben egy kupac könyv. emlékszem viszont a sok-sok költözésre, amikor a pakolás jelentős részét könyvek dobozolása tette ki. emlékszem arra is, amikor a könyváradattal küzdve apukám hősiesen megpróbált eladni ezt-azt, aminek csak lett a vége, hogy mindenki legnagyobb bánatára megváltunk bagoért a két példányban meglévő Karinthytól (ami később egészen meseszerű körülmények között visszakeveredett a könyvespolcomra Hubbie kitartó kutatásának hála) és elszörnyedtünk, hogy mennyire nem tiszteli már senki manapság a könyveket, amik technikailag nem érnek semmit, nekünk mégis oly sokat jelentenek.

amikor elköltöztem otthonról, csak természetes volt, hogy én is óriási könyvespolcot terveztem nappalim ékeként, ahova kitartóan szerzem be a különböző olvasmányokat. múlt évben, amikor 8 távol töltött hónap után hazakeveredtem, fél óráig ültem a könyvespolcom előtt és örültem. szintén múlt nyáron, amikor egy rövid ideig úgy éreztem, hogy az érzelmi zavarodottságom meggátol minden értelmes tevékenység végzésében, nem üveg vodkáért vagy doboz csokoládéért nyúltam, hanem átpakoltam a könyvespolcot.

ezért talán érthető, hogy amikor úton vagyok és honvágyam van, könyvesboltokba megyek. kedvenceim a használt könyveket áruló boltok, mert azokban mindig van némi káosz, egy kis rendetlenség, amitől az egész sokkal emberibb, és legyünk őszinték, jobban is hasonlít a nappalimra, mint a pedáns sorokba rendezett giga könyvesboltok.

így keveredtem észak-thaiföldön, chiang mai városában egy varázslatos könyvesboltba, ahol a választék és az elrendezés egyértelműen mutatta, hogy a könyvtornyok között ücsörgő őszhajú, kissé zord angol nyugdíjas, aki vezeti a helyet egyértelműen rajong a könyvekért és meg is válogatja, hogy mihez adja a nevét.

háromszor jártam körbe a boltot, fel-alá tébláboltam, a kedvező árak ellenére nem akartam valójában vásárolni, mert éppenséggel volt olvasnivalóm (amit egy bangkoki használt könyvesboltban vettem egy héttel korábban), hely meg a táskámban nem igazán. a hely elrendezése örömmel töltött el, mert logikus gondolkodásról tanúskodott, a felhozatal meg mint említettem, ízléses volt (bár igyekszem leszokni róla, még mindig messzemenő következtetéseket vonok le emberekről a könyvepolcaik, vagy könyvesboltjaik alapján). rengeteg mindent meg tudtam volna venni, épp ezért sem tudtam egy könyvet kiválasztani a sok közül.

a bácsi felfigyelt rám, majd mintegy félvállról oda dobott egy könyvet a pultra.

ezt már olvasta? kérdezte, miközben én a címet olvastam hitetlenkedve. nem, rebegtem. igazi kultkönyv volt, amikor kijött, még emlékszem rá. önnek talán még az anyja se élt akkor, de nekünk óriási esemény volt. utána mind el akartunk menni oda. abba a varázslatos városba, Hong Kongba. járt már ott? kérdezte, miközben én döbbenetemben valamiért azt feleltem, hogy sajnos még nem. hát ha ezt elolvassa, biztosan el akar majd menni oda. remek kis város, jól emlékszem. persze most már a kínaiaké, de úgy hallottam, még mindig csodás hely.

ezek után mi mást tehettem volna, mint megvettem tőle Suzie Wong életét, a wan chai-i örömlány és az amerikai festő szerelmének beszámolóját a 60-as évekből.