Úr Jézus, egy elő Nightwish “Walking in the air”től masszív katarzis
rohamot kaptam. És én még azt hittem, h nem mutathatt nekem semmi újjat
a NW… egyszerüen lélek felszabadító itt ülni a kihalt lakásban és
maximálisan elmerülni a zenében és annak erejében. Kb kivetközök
magamból és borzongok. Miért nincs az embernek erre valami adekvát és
társadalmilag elfogadott megnyilávnulása? Nem tudok hogyan reagálni
ennyi érzés elött. Leírhatatlanul örülök, h megint képes vagyok teljes
mértékben érezni dolgokat. Átérezni. Meg egyébként is. marha jól érzem
magamat, az a nagy büdös igazság. Idáig nem léptem meg dolgokat, mert
nem akartam félig lerobbant állapotban belevágni valamiben. De az az
igazság, hogy most nagyon is regenerálódtam és érzelmileg kipihentem
magamat, szóval reszkethett a világ, mert formában vagyok.
Minden esetre újra olvasom a Veszedelmes Viszonyokat, ártani nem árthat.
Vicces, hogy én egy jó embernek tartom magamat. Ugyan akkor, hehe,
drágáim, ha valaki belelátna az agyamba. Muhaha. De szerencsére senki
se lát, szóval nem kell félnem. Nektek se (félni kell, mint abban a
klasszikusban, ami a IBIS REDIBIS NON MORIERIS IN BELLO-ra alapszik,
lényeg, hogy a vesző helyétől függően vagy meghal a király a háborúban,
vagy visszajön és nem hal meg), szóval no para, semmi rossz nincs az
agyamban. Max ez kicsit (nagyon) anti-conformist és nem éppen
társadalmilag elfogadott. De most mondjátok meg, ebben a hülye világban
én még mindig túlon túl is erkölcsösnek minősülök, szóval nem is tudom
miről papolok itten, inkább megnézek egy NW koncertet, abból baj nem
lehet!

Egyébként ma hadilábon állok a konvenciókkal, az elöző kommentbennincs
nagybetű, az elööb itt meg spontán elfelejtettem ékezeteket rakni…túl
sok volt ez a posztmodernből, mondom én. (ma kiolvastam a Godot-t,
ezzel 3ra nővelve az elmúlt 3 napban elfogyasztott posztmodern angol
drámák számát).