Hibbant egy idők járnak. Tegnap felszabadultásgott ünneplendő boszival kicsit bevodkáztunk, Szimpláztunk és masszívan euforizáltunk. Tanakodtunk, hogy mi a fene történt ezzel a vizsgaidőszakkal, hogy ennyire szétcsúsztunk benne, meg egyébként is. Miután felsoroltam azt a pár érzelmi hatást, ami ért engem az elmúlt másfél-két hónapban valahogy nem nagyon kerestünk további indokot a szétzuhanásra. Hát tény, hogy kicsit össze-vissza fel vagyok dúlva, vagy talán annyira nem is, de azért meglepődök itten mindenféle reakciókon, meg aztán magamon is egy kicsit. Minden esetre semmi se bizonyítja jobban, hogy jó ötlet volt kedves grafikust exé avatni, különben sose értek volna ilyen remek érzelmi hatások. Mikről maradtam volna le, most komolyan. Szóval hepi vagyok, csak kicsit furcsa állapotokban, mert lássuk be, nem vagyok én szokva ahhoz, hogy hirtelen egy rakás embernek leszek szimpatikus. Asszem addig jó, ameddig nem vagyok én ilyenekhez szokva, különben tök nagyképű lennék.

Egyébként ma tiszta zsibbadt voltam naphosszat, mert tegnap annyira túlpörögtem magamat, hogy nem tudtam aludni, csak 3 órát éjszaka.

Lengyel konneksön itt hagyta nekünk az összes levelezésünket 2000 óta (várjunk csak, számolok, elvileg azóta ismerjük egymást…). Ok, lehet, hogy 99 óta, lényeg, h több évnyi emailről van szó, meg mindeféle órai levelezésekről, melykben sürűn szidjuk a latin órákat 🙂 Nagyon felvidító volt ezeket olvasni, de ugyan akkor furcsa is egy kicsit, olyan időutazás fílingje volt az egésznek. Elvégre saját magamat olvasgattam 3, 4, vagy akár 5 évvel ezelött. Annyira fiatal voltam még akkor jézusom. De mennyire meg voltam már akkor is győződve, hogy mindent tudok! Pofám, nem hiába, az mindig is volt. Egyébként már akkor is netten érződtek mostani személyiségem előjelei. Egyébként nagyon poénosak azok a mailek, lehet, hogy majd kreálunk belőle egy bestof-ot, saját örömünkre 🙂

Na  jó, ezt most publikálom, majd még írok, csak már ezt is órák óta írom, kommunikálok száz felé…