Visszaolvastam egy rakat blogot még a tv2es időkből, főleg
vizsgaidőszak elötti cuccokat. Valami történt a blogolási stílusommal,
melléültem a budniak, vagy nem tudom, de amiket akkor írtam, azt obban
értettem és jobban tetszett, mint amit most. Persze lehet, hogy csak az
idő teszi.
Vagy 50 bejegyzés után ött elöszőr a szemem elé az a szó, hogy grafikus
és hirtelen belém nyilalt, hogy amióta Miszter Iksz bellibbent az
életembe, azaz múlt kedd óta, teljesen megfeletkeztem exgrafikus
létezéséről. Tudjátok, mint amikor az ember (mondjuk egy unalmas
mondatszintaxis szemináriumon hétfő reggel 8:30kor) riadtan arra ébred,
hogy elaludt. Elöszőr azt se tudjuk, hol vagyunk, utána ijedten nézünk
körbe, hogy e szörnyű szentségtörésnek mi a következménye,
összeomlott-e a világ, kővé vált-e az összes ember. Pislogunk párat,
majd kénytelenek vagyunk észre venni, hogy az ég világon semmi se
történt. Egy szót sincs kedvem erre a témára pazarolni, nem azért, mert
dűhit, sem azért, mert idegesít, bosszúvágy sem hajt,
egyszerüen…semmi. Totális nihil.
Arra jutottam, hogy talán kicsit szükszavubb lettem a blogomon.
Régebben egy kicsit jobban kifejtettem a dolgokat. Pedig a hős korban
nagyon féltem, hogy jaj, mi lesz, ha ezt egyesek elolvassák. Most
inkább csak fásultságból nem mesélek. Enyhe világundor? De csak első
nézésre. Tul.kép enyhült hirtelen az magamutogatási rohamom. Az elmúlt
időkben 3 ember is közelebb került hozzám, 3 ember, akinek meséltem
arról, hogy mik voltak az életemben, hogy milyen is vagyok. 3 ember,
akit próbálok követni, mert megérdemlik. Szóval most nem gyülemlik fel
bennem olyan, amit nincs kinek elmondanom. Ha ebből most bármit is
értetettek…

Minden nő egy kurva. Nincs ebben semmi új. Csak ma megint
beigazolódott, hogy nő vagyok én is. Van, hogy egy enyhe fázis késéssel
tudja csak az ember azt mondani, hogy “ezt ne”. Egy röpke másodperc,
míg a megfogalmazott mondat kimondatattik és a test reagál, hogy talán
távolódni kéne. Az a röpke pillanat a testé, aki sose tiltakozik olyan
vehemensen, mint a tudat.

Kis zürzavar, de most, valamiért, magam se tudom miért, elég erős
elöttem a cél (milyen hülye kép, mintha valami verseny lenne), ahhoz,
hogy ne bénitson le egy kis köd. Magyarul nem kavart be annyira a mai
nap, de azért egy kicsit sokkolt.

Találkoztam végre kedvenc tanítványommal, kár, hogy mind a ketten be
voltunk punnadva, de vele már nem kell semmit se bizonyítani, nem kell
a jó oldalunkat egymásra villantani.