Hát izé, így visszaolvasva magamat, nem vagyok benne biztos, hogy
teljesen kipihent vagyok… Szokás szerint tessék összesakkozni, h vajh
mit is akarhattam mondani…
Nem akarok több C vitamin pezsgő tablettát inni és nem akarok több
Panadolt és Algopyrint látni se. De vagy ez, vagy nyomhatom az ágyat
további 3 napig. Ami annyira nem kellemetlen, legalább kialszom
magamat…
Valami átmeneti szituációban ülök, rém frusztráló, h fogalmam sincs,
hogy mi is van. Most valahogy senki se múlik semmin, automata dolgok
indultak be, csak még nem lendültek mozgásba, de én már nem tehetek
semmit, azon kivül, hogy ölbe tett kézzel várom, hogy történjen valami.
Említettem már, hogy NEM vagyok egy türelmes ember? Tiszta mázli, hogy
lebetegedtem, azzal egy csomó időm és energiám elmegy, különben már
hülyére agyaltam volna magamat. Tessék rám szólni, hogy hagyjak időt az
embereknek, hogy magukhoz térjenek belőlem, meg ráeszméljenek, hogy mi
a szitu, ha egyszer én folyton túlpörgök, ők meg nem.
Az Ókorban remek jósnő lehettem volna, ahogy elnézem ezt a misztikus fogalmazási stílust, amiben itt nyomulok 🙂
A minap, mentem le a metróba és a mozgólépcsőn (mely Pesten ugyebár
irdatlan hosszú és teljesen ingerszegény, ergo ideális hely az
elmélkedéshez) azon tanakodtam, hogy pontosan kinek is írom ezt a
blogot. Mert ha magamnak, akkor nincs semmi baj a sejtelmes
félszavaimmal, de akkor mi a túrónak van a comment funkcióm? Amennyiben
kedves vadidegen olvasóimnak, akkor illene egy fokkal egyértelműbbnek
lennem… Vagy valahol félúton az engem olvasó
barátaimnak/ismerőseimnek írok? Minden esetre vki(k) biztos ki fog(nak)
maradni és bambán fog(nak) ülni, h mi a frászról is kommunikálok itt
ilyen lelkesen. Ugyan akkor meg mások avatottan fognak bologatni a
félmondatok láttán… Jó ez így?
Mondjátok meg nekem Ti ott kint mind, akik olvastok és akiket olvasok,
Ti kinek írtok blogot és miért? És egyébként is… (agyamra ment az
Algopyrin?)