Juuuj, depresszíós rohamot kaptam, most, hogy belegondoltam, hogy múlik
az idő és lassan megint lezárul egy korszak az életemben, vége az
egyetemnek. Mármint én még nem akarom mad otthagyni, de a felhőtlen
jókedvnek és barátságnak amiről ez néha tud szólni… Báár. Szeretnék
megint az első év végén lenni, amikor épp kollektíven nagyon egymásba
voltunk szeretve az EBEbé. Ebből mára már nagyon kevés maradt. Persze
jöttek új emberek, mindig jönnek új emberek, szó se róla, csak valahogy
hirtelen nagyon rám tört, hogy hiányoznak azok a régi szép idők. Talán
azért van, mert megtaláltam egy két régebbi blogomat, még első éves
koromból, aztán jól belefulladtam a nosztalgiába.
Viszont egy mozzanatot nem sírok vissza abból a korszakból :
exgrafikust. Olyan ez mint egy jó kijózanodás, már a fejem se fáj.
Mármint metaforikusan. Mert különben rohadtul, még nem egészen tisztult
ki az agyam ebből a hülye influenzából, a gyomrom se a legjobb, a fejem
meg kifejezetten pocsék. Kicsit mintha viz alatt ülnék…remek érzés.
És már szombat van. Miért múlik ilyen irdatlan gyorsan az idő? Szerda
óta most elöször keltem fel több mint 2 órára.