jaj, az évszázad poénját nem is meséltem.
Boszival felszáltunk a 75ös trolira. Erről azt kell tudni, hogy
képtelenség rá daliásan, nőiesen vagy csak akár elegánsan felszálni,
mert kanyarodik pont, amikor leülnél és magas és zsúfolt és minden
bajunk. Szokott taktikám a gyorsulást kihasználva becsapódni a csuklóba
és ott egy profi sztriptíztáncosnőt megfélemlítő karmozdulattal
perdülni egyet, a centrifugális erő árnyékába. (kicsit posztmodern lett
ez a mondat, de sebaj). Szóval nekem ez sikerült is, de boszi
lefagyott, szóval kicsit nagymamásan bedöcögött utánam a csuklóba. Nem
voltak sokan, a legközelebbi kétszemélyes széken egy 8 éves kisfiú ült,
aki azonnal felpattant és közölte velünk, hogy “tessék leülni, átadom
szívesen a helyet”. Mondanom se kell, hogy éktelen röhögésben törtünk
ki és míg boszi próbált lányos zavarából magához térni én
visszatessékeltem a kisfiút a helyére. Hát igen, 20 év, az 20 év…