Na szóval érzelmi össze-visszaság, az uralkodik egy pöttyet most rajtam.
Történt ugyanis, hogy tegnap lelkesen elmeséltem az egész exgrafikus
sztorit a Színésznőnek. Szakításunk óta most elöszőr meséltem az
egészről ilyen részletesen és lássuk be, marha kompaktan előadtam
magamat, de azért nem igazán tettem jót pici lelkemnek ezzel. Kicsit
visszajöttek a régi megaláztatások és önbecsülésem kicsit a béka segge
alá.
Ezek után ma elöször is, kedvenc tanárom halál beteg, de bejött és oda
adta nekem az uccsó Strepsilsét. Ezen teljesen meghatódtam. Aztán
kiderült, hogy a litreview határidejét 3 nappal kitolták. Oh my god.
Közben boszinak meglett a jogsija. Váá.
Találkoztam Raffyval, Alberttal és Lamiaval és emelkedett hangulatban
beestem Catherinehoz, ahol kellemesen elbeszélgettünk. Óra végén
megdícsérte a kalapomat és megemlítette,  hogy olyan, mint a
Marguerite Duras Szerető c. könyvében a főhős. Imádom Marguerite
Durast…
Utána nosza, Phage és Szimpla. Itt valahogy elszabadult a pokol, Phage
minden áron meg akart győzni arról, hogy szép vagyok, így végül az
világvégén kötöttünk ki, pontosabban a kollégiumban, ahol egy számomra
vadidegen ember le lett szólítva, hogy de, hogy én szép vagyok. Itt már
kezdtem besokkalani, de ezek után még rá lett téve az egészre egy
lapáttal (hát ez gyönyörüen magyaros, hiába), amikor már nem volt semmi
választásom, minthogy sírva fakadjak életembe elöször a meghatódástól.
Fényévekre vagyok exgrafikus pitiáner lelkiterrorjától asszem.
Most meg itt ülök egy rakás hippi party kép között és enyhén szólva
hehehe, marha viccesen érzem magamat. Azt már nem is említem, hogy
expresszíve az én kedvemért vki holnap felvonatozik Pestre, amit nem
értek, de már nem tudok szinte hova meghatódni. Túl sok ez nekem
gyerekek, most komolyan.
Edzek Varsóra….Van egy sanda gyanúm, hogy érdekes dolgok várnak rám ott is…de háh…
Jó érzés kicsit visszaszokni az életbe, már kezdet uncsi lenni, hogy
csak zenéktől, filmektől és egyéb intellektuális dolgoktól kapok
katarktikus rohamot, emberektől meg félek (nem szándékosan, csak a
lelkiterror túl tud élni embereket…de már nem!).

Van egy Soulslide szám, nem tudom mi a címe, abban van ez az egy nagyon
frappáns sor: “Lies don’t survive”. Amikor hazaértem, pont azt rakta be
random a lejátszóm…a Sors keze…