Raoul Renier

DESERTOR FIDEI

Letűnni csendben, mélyen, elpihenni,

Kihúnyni halkan, mint a gyertyaláng,

Törődést, bút-bajt, gondot elfeledni,

Alászállni a lelkek csarnokán;

Beh szép is volna örök lankadásod,

Az enyhet adó megnyugvás, Halál!

Hűs ölelésed, titkos suttogásod –

Csontkebleden a szív vigaszt talál.

De nem! Ne bűvölj! Mást rótt rám a végzet!

Bukjon, ki gyenge; én nem alkuszom!

Nem csalsz te tőrbe, hű barát, enyészet:

Acél vagyok, és úr a sorsomon.

S ha rút világom eltaszít magától,

Reménynek-harcnak mindnek vége van;

Ha Isten földre dől a trónusáról;

Lesz még, akiben higgyek – önmagam