Ó a francba a provokatív hajlamaimmal! Miért van bennem egy pusztítási
ösztön, hogy mindent lebontsak, mindent, még azt is, ami nekem jó?
Abszolút dafkeből mindennél több kell. Én szabom meg a határaimat és én
döntöm le őket szüntelen. Mennyire szeretném, ha lenne valami, akármi,
bármi, ami örökké szent tudna maradni a szemem elött, vmi, amit tudnék,
hogy soha se tennék meg. Miért nem neveltek belém vmilyen hitet, vmi,
ami több nálam, amit használhatnék, amit sose kérdőjelznék meg. De én
csak magamban hiszek és a saját határaimat egyre messzebb tolom.
Meg kéne szoknom, hogy tartozok vhova és valakihez, de ez nekem
teljesen új és nem kötelezően tudok vele mit kezdeni, lázadok, l’art
pour l’art, magam ellen, csak dühös és indolatosak lehessünk. Hogy
rohadnék meg.