Esküszöm, ezt nem hiszem el. Ma a szó legszorosabb értelmében kib@sztak
a volt sulimból. Konkrétan az igazgató üvöltve közölte velem, hogy a
kijárat merre van. Köpnyi nyelni nem tudtam és hiába magyaráztam, hogy
ide jártam (és hogy az én családom pénzéből épült ez a konkrét folyosó,
ahol állunk) és meg van beszélve, hogy én ide jövök. Lenyügöző. Tényleg
nem vagyok egy elveszett ember, de ez abszolút matt volt. Ez a
takonyképű hájas disznó artikulátlanul üvöltözött velem, ráadásul azt,
hogy tiszteltlen voltam vele (he??) s azonnal tünjek i nnen a francba.
Azt hittem hallucinálok. Ennyit a legendás francia etikettről és
pedagógiai érzékről. Vérlázító. A legagasztóbb az egészben az
volt,  hogy a volt osztályfőmököm, aki egy tekintélyes tanár,
illetve E apja, a tanulmáyni osztály feje ketten együtt nem mertek
semmit se mondani, amikor végig nézték az egészet. Szép ki hangulat
lehet ott. Bosszút forralok és botrányt fogok csapni, még nem egészen
tudom hogyan. R végül egy lángossal s egy kvval nyugtatott le, szegény
az egészet áldozatként átélte. Konkrétan felrobbanás fenyegetett. Így
útólag visszagondolva is robbangatok szeliden…