Na aszongya hogy. Sikerült bepakolnom. Vagy nagyon itt felejtek egy
rakat hú de fontos dolgot, vagy nagyon szakképzett utazó vagyok, vagy
nem tudom, minden esetre nincs lenyügözően sok cuccom. Kb 40 perc
gondolkodás után sikerült felaplikálnom a csajkát és a hálózsákot a
hátizsákra, de sikerült és ez a lényeg.
Már megint szellőssen irogattam ide, most egy hétig egyenesen nem is
leszek (30 jövünk föl, bár lehet, hogy elöbb is, ez mindenféléktől
függ). De augusztusban stabilan pesten szándékozok maradni, szóval úrja
beindul az ipar (ha már van szép új véres dizájnom).
Az elmúlt napokban bevallom lassan már azt sem tudom, hogy mi történt,
össznői pánkáosz folytatódott stabilan, minek következményében tegnap
este úgy döntöttem, megiszok hirtelen felindulásból egy nagy fröccsöt,
majd még egyet, majd még egyet, majd egy kis ouzot és még egy kis
ouzot. Khm. Hát érdekes egy kombináció, szó se róla. Még tiszta
szerencse, hogy technikai okok miatt nem tudtam folytatni az ivást (vmi
történt a környezetemben, asszem lényegtelen, hogy mi), mert különben
egészen legendás berugás lett volna belőle. Minden esetre hangulatom
sokkal jobb lett tőle, azóta is, csak fizikailag kissé lestrapált ez az
egész, mivel, hogy már megint hajnalok hajnalán kerültem ágyba.
Nem mondom, volt pár abszurd mozzanata az estének, mint pl. amikor
közismert ateista létemre levágtam egy nagyon meggyöző,10 perces
beszédet arról, hogy Isten bennünk van és szeret minket. Retorika rulz.
Összeakadtam vmi szimpatikus emberrel, akivel hosszú órákon keresztül
eljátszottuk, hogy utáljuk egymást, minek alapja csak az az egy mondat
volt bemutatkozáskor, hogy utálja a bölcsészeket. Bölcsészeket ne
fikázza senki, főleg akkor ne, amikor elötte már másfél napja gyilkos
hangulatomban vagyok egyébként is. Minden esetre remekül szórakoztattuk
társaságunkat a magánszámunkkal.
Elhangzott egy két fantasztikus mondat, melyből az egyetlen egy, mire
emléxem, az, hogy “hát nem tudom, de ezt nem tudom határozottan
állítani”. (igaz ez egy régebbi mondat, de azért elhangzott). Egyre
furcsább beszélgetésekbe bonyolódtam, hazafele jövett erősen
elgondolkodtam azon, hogy biztos-e, hogy nem vagyok őrült. A próbléma
megfejtését elnapoltam, mint ahogy a szégenykezést is szörnyű
természetem miatt, próbálom kiiktatni a beteges önkritikát és a
paranoiat, most nagyon nincs erre szükségem.
Biztos történt más is ebben a pár napban, mikor nem írtam, de szerintem
annyira nem lényeges, a tények nálam nem létfontoságúak, annál sokkal
fontosabb a lelkiállapot, ami kicsit azért labilis. Alapvetően
valószinűleg nem vizitúrára kéne mennem a Humorkával, hanem Pécsre
Volkovhoz (aki egyébként Horvátországban sütkérezik), ott tuti
megnyugodnék.
Vizitúrára kiváncsi vagyok, sokan leszünk, de azért annyira nem egy
összeszokott társaság ez…Persze vannak benne klikkek, mint mindenhol,
szóval annyira nem féltem magamat, de azért mégis, az egész nagyon
furcsa. Evezni nem tudok, sose vadkempingeztem, szóval nagyon remélem,
hogy jólfejlett túlélő ösztöneim majd megmentenek minden lehetséges
dologtól. Ha nem, akkor soha többet nem teszem ki a lábamat ebből az
országból.
Jó is meg nem is itt hagyni Pestet,  lenne itt is társaságom és
elfoglaltságom. Remek időzítéssel bátyám holnap este érkezik, nem tudom
mit vártam. Mindennel együtt jó lesz innen kiszakadni, mert már megint
abszurd tempóban történnek az egyre bizárrabb (többnyire azért
kellemes) dolgok, talán pont arra van szükségem, hogy fizikailag
lestrapálva merengjek bele a Dunába, ámen.