Na jól van, elolvastam mindenkit, akit akartam, mos tírok egy kicsit én
is. Nem igérem, hogy összeszedett lesz, de legalább én. Épp sajtot
zabálok, valami “balkáni sajt”, amit én fetának néztem, de annál
lágyabb és nem túl sós. Határozottan kellemes. Napok óta sajtot eszem
sajttal. Sajtos pufnit, kiflit, croissant, masnit, rúdat, párnát,
bourekast, pogácsát, minden szart, amit találok jártamban keltemben.
KV, cigi és sajt az új sláger. Meg a pzs. Hogy rohadjon meg a parlagfű
meg az allergia, meg mindenki, aki ebben az országban szarik a rohadt
parlagfűre, amitől viszket a szemem, tüszögök és napi 500 zsepit
eltrombitálok naponta.
Na mindegy. Azért vagyok kérem szépen ébren, mert már megint sikerült
éjszaka 4 órát aludnom csak, ergo este 8kor elájultam a fáradtságtól,
éjfélkor meg felriadtam. Hogy én miért alszom ilyen rengeteget
mostanság, az egy remek történet.

Vasárnap este Volkovvval nagyon emberi körülmények között végett
vetettünk teljesen ideális kapcsolatunknak, amiből egyetlen egy dolog
hiányzik, de az viszont nagyon, a szerelem részemről. Ez nem mindig
volt így, de most ez lett, szomorú és mindenki nagyon sajnálja. Abszurd
a dolog és nem voltam (vagyok?) kötelezően jól ettől a hibbant
fordulattól, bármennyire is büszke vagyok magamra, hogy döntéshozó
készségem határozottan javuló tendenciákat mutat mostanság. Ezzel
együtt vasárnap este persze, h nem voltam top-eufória csúcson. Miután
közeli barátnőim egyrésze ki volt kapcsolva, illetve mitomén, felhívtam
E-t, aki a lista legelején szokott lenni, csak bizonyos idióta incidens
miatt többnyire nem voltunk beszélőviszonyban már vagy egy hete.
Dióhéjban annyi, hogy E és buborék nem voltak kompatibilisek (amikor
eredetileg En keresztül ismertem meg buborékot)és ezt én szívtam meg,
mire elegem lett. Na szóval felhívtam Et, aki boldogan találkozott
velem és elárasztotta az agyamat egy rakat mindennel, ami nagyon jól
esett, mégha nem is kötelezően értettem mindent. E egy idő után
elrohant, én meg átcsatlakoztam buborékhoz, aki nem nagyon tudott mit
kezdeni velem, de felrángatott magához éjfélkor és csinált nekem
kakaót. Amikor haza felé batyogtam spontán begyorsultak az események,
újra találkoztam Evel, szana szét kommunikáltuk magunkat és kibékültek
buborékkal. Erős hozsánna állapotban még kommunikáltam Volkovval is és
abban a szent hiszemben, hogy minden jó, ha a vége jó, lefeküdtem
aludni.
Aztán reggel 6kor felkeltem, úgy, hogy nem aludtam egy percet se és kb
mindent átértékeltem életemben, amit át lehet. Nem kivánom senkinek ezt
a 3 dimenziós szinuszrengeteget, amin átszenvedtem magamat. Az a vicc,
hogy most ahogy írom ezt a bejegyzést is ilyen vicces állapotban
vagyok, hogy tárgyilagosan asszem szarul vagyok, de ebből nem érzékelek
semmit, mert teljesen kedélyesen hülyére röhögöm magamat mindenen, amin
pedig sikítozni kéne (de minek). Átvirrasztott éjszakám alatt azért
kisértett az abszurditás. Olvasnivaló után kutattam és Karinthyt
találtam. Felnyitottam teljesen random jelleggel az “Ideges ember
alszik” novellánál. Hm, micsoda véletlen.
6kor felkeltem, 7kor elindultam itthonról, majdnem elütött egy kocsi,
mert annyira rácsodálkoztam az utca közepén arra, hogy nincs se Duna,
se Margit híd, se semmi tőlem 10 méterre, csak sürű köd, hogy
elfelejtettem közlekedni. A villamoson zötykölődve a Moszkva felé
kezdett derengeni vmi régi érzés. Elég gyorsan rájöttem, hogy ez bizony
az én pesti gimis éveim érzése, a kialvatlanság, a tömött villamos, ami
zakatol a ködben, a hajnali kelés, a Moszkva tér és igen, a rohadt
nénike, ami a budai hídfőnél agresszívan helyet igényel magának,
többnyire tőlem (nem kapott, rohadjon meg ahol van). A Moszkván
begyűjtöttük egymást és elindultunk az LFB felé Máriaremetére. Régi
szép idők fles teljesen érvényesült bennünk. Ott voltunk kb délig,
meglepően pozitív volt minden (ezt majd kifejtem máskor), szóval hepi
hepi. Utána találkoztam buborékkal, majd Evel, aki hozta magával a Nőt,
akivel én tök kedélyesen elbeszélgettem, érettségi óta elöszőr ennyire
normálisan (mint utólag kiderült, mind a ketten meglepődtünk azon, hogy
milyen kedves volt a másik). Lehet, hogy ez egy ilyen régi szép idők
korszak, mindenki rácsodálkozik, h milyen j ó arc az ezer éves barátja
tulajdonképpen… Ezek után jött boszi, akinek ledaráltam egy
lélegzetvétel nélküli óra alatt az eltelt 24 óra eseményeit, majd
szokásunkhoz híven röhgtünk mint állat saját szerencsétlen életünkön.
Este 11kor még találkoztam Evel és buborékkal együtt (igen, tudom,
abszurd), amikor is meghibbantam a nem alvástól és maximális eufóriában
törtem ki, szép a világ és hasonlók, imádtam én mindenkit és mindent.
Ebben az állapotban le  is feküdtem.

Most ezt postolom, mert kifolyik a szemetek. Ezer éve gépelem ezt a
cuccot, mert közben beállított buborék MSNre, aki egyébként ma
estefelé  határozottan rossz értelemben megőrült, de mostanra
valamelyest magához tért, szóval próbáltam egy kis rációt vagy
egyáltalán bármit belébeszélni.