Kaptatok két új blogot, a külföldi szekciót erősítve. SeSam Japánjához
képest kicsit snassz az USA, de azért érdekes lehet a dolog…

A hétvégém feletébb jó volt, leszámítva egy közepes ideggörcsöt tegnap
este, amit az intenzív egyetemről való pofázás okozott. Nem is a
beszélgetés alatt, de utána lettem olyan ideges, hogy fizikailag
rosszul lettem. Azért valahogy hazaestem, ahol már sikerült
összeszednem magamat, de hát azért ez így igazán nem vicces.
Mesélek kellemes tanítási gyakorlattal kapcsolatos anekdotákat:
– A Fazekasban Rtől elvették az osztályát, mert a szülők pampogtak,
hogy ne kistanárok tanítsák az osztályt (egy gyakorló iskolában…)
– A Radnótiban ki van írva a tanári budiban, hogy a tanár jelölt szíveskedjék máshol pisilni.
– A kispesti Deák Ferencben első nap ránk üvöltött valami magyar tanár, hogy ne üljünk a teljes munkaidős tanár székére.
– Megint kispesten spontán jelleggel fogászatra vitték az osztályunkat,
anélkül, hogy erről bárki is szólt volna a mentorunknak, vagy nekünk.

Kérdem én, olyan tapasztalatok ezek, amelyek után az ember dalolva
menne tanári pályára? Amikor saját kolégáid tapossák ki a beledet?
Amikor senki se kommunikál senkivel és amikor egy budi státusz
szimbolum? Hát egy nagy szart fogok én ebben a rohadt rendszerben
neurotikus alkoholista fapinává válni. Szóval ha úgy vesszük, kicsit
kivan az idealizmusom. Persze ez még változhat. Szóval most ambicíózus
terveim vannak külfölddel, amiből úgyse lesz semmi (mert én ilyen
rohamokban vagyok ambiciózus, aztán meg semmi). Kezdek rájönni, hogy
nekem el kéne végeznem az angol kiegészítő szakot, ha én valaha PhD-zni
szeretnék modern női írókból. Pedig már épp reménykedtem, hogy
megszabadulok az egyik szakomtól. Ha minden igaz, akkor legalább R jön
velem, szóval legalább nem leszek egyedül.

Bár semmi kedvem hozzá, mennem kell kispestre, szóval pá nép, olvassatok toxikot, vannak fejlemények!