Pörgök, prögök, muszáj. Roppant mód felemelőt beszélgettem ma egy kv
fölött, hiányzott ez már az életemből. Meg hát ugye bebizonyosodott,
hogy annyira mégsem vagyok hülye, ami mindig nagyon megnyugtató tud
lenni. Szóval most felhalmozódott energiáimat asszem rendrakásba ölöm.
Hétvégén a Szépművészeti Muzeumban (melynek a Monet kiállítás óta
rendelkezem az egyik ruhatár bilétájával, de psszit!) Dürer kiállítás
címszó alatt (mely feletébb kiábrándító és unalmas volt, de Zosiának
hála legalább ingyen) vettem magamnak egy olyan mappát, amibe frankón
van kedvem pakolni dolgokat, még akkor is, ha a pakolandó papírok
undorító lesson planek és egyéb tanítással kapcsolatos vackok. Szóval
ideje lenne valami rendszert vinni ebbe a tengernyi papírba, ami
konkrétan ellepi a szobámat (ami csak azért jó, mert a kb egy hónapja a
földön alszom egy matracon, mert akkor nem fáj a hátam).
Heh, túl sok volt az impulzus ma (meg a kv), nem tudok lényegre töröen kommunikálni 🙂
Egyébként a jó részét nem is meséltem a hétvégémnek, ami az volt, hogy
buborékkal frankón visszataláltunk szokásos formánkhoz, magyarul
átröhögtük, ökörködtük és filózofáltuk a hétvégét. És még színházban is
voltunk (ami buboréknál annyira nem megy eseményszámba, nálam már
inkább). Meg voltam moziban és láttam a Fekete Víz fantázianévre
hallgató lelkihorrort, ami annyira nem volt rossz, de alapvetően egy
japán film remake-je, ami valószinűleg ezerszer stresszesebb egy
valami. Szóval hozsánná, rohantam rendet rakni, ameddig még élek.