” A vakok országában a kalapos félszemű”. Nagy sikerem van a 13-16 éves
korosztálynál a francia suliban. Félnaponta lerohannak, hogy milyen jó
a bakancsom, kabátom, kitűzöm, kalapom. Feletébb vicces, teljesen
megfeletkeztem arról, hogy ebben a korban még erősen a ruha teszi az
embert. Meg aztán az én környezetemben messze nem én öltözködöm a
legizgalmasabban. Na mindegy, szóval vicces hely ez a francia suli.
Az én belső világom is egy vicces hely mostanság. Két napig olyan
migrénem volt, hogy könyörögtem, bárcsak a fal adná a másikat. Ebből
kifolyólag többszőr mefordult a fejemben, hogy esetleg most azonnal
Dunának megyek, leegyszerűsítve ezzel az életem zavaros szinuszgörbéit.
De aztán persze nem Dunának, hanem inkább Kispestnek mentem, ahol boszi
erős kooperácíójával sikerült leadni az órát, mad rohantam
Máriaremetére, ahol nagy nehezen még dolgozni is tudtam, igaz kicsit
morgorva és anti-hatékony módban, de azért mégis látványosan és
aránylag hatékonyan. Közben R rohangált a szakdolgozat címbejelentő
papirosommal, amit péntek délben ünnepélyes keretek között sikeresen le
is adott.
Ma kialdutam magamat, igaz, délután 1kor keltem, de most legalább
képben vagyok, hogy ki vagyok, meg egyébként is. Tegnap éjszaka ez még
nem egészen volt így, akkor sikerült buboréknak levágnom életem
szerintem legviccesebb és legzavarosabb szpícsét. De legalább hű voltam
magamhoz, már ez is valami.
Ennek örömére most elmegyek anyukámmal bele a városba. Pá.