Mondanám, hogy meg vagyok lepve, de tulajdonképpen nem egészen tudom,
hogy mit vártam. Érdekes dolgok történtek velem az elmúlt 24 órában.
Neki állhatnék itten részletesen boncolgatni mindenféle félreértéseket,
téves logikákat és hasonlókat, de most minek lealacsonyodnom? Nem
követtem el semmi olyat, amiért szégyelnem kéne magamat, ha valaki egy
téves logikában kering, én abból nem fogom tudni kirántani, minden
jószándékom ellenére sem. Megjegyezném, keringjen csak békében,
valószínűleg túl nagy törés lenne más szemszögből nézni a világot,
nehogy még belehaljon a felfedezésbe, hogy nem köré épült az egész
univerzum.
Nahát nahát, indulatoskodok itten azért mégis egy baromságon. Mondhatni ejnye. ejnye.
Szóval ott tartottam, hogy beszálhatnék a sárdobálásba, ha lenne bármi
értelme. Még ködösen mereng nekem az ilyesmiknek az iratlan szabályai,
van bennem annyi verbális kreativítás, hogy fel tudjam venni a
kesztyűt. De minek? Az élet túl rövid az ilyesmikhez.
Persze, egy picit dühöngtem. De inkább röhögtem. Mert van, amin mást nem lehet.

Ez most lehet, hogy egy nem kötelezően érthető monológ volt, de semmi
baj, csak levezettem magamnak, hogy mi van. Kivételesen nem nyilt
levélnek szántam. Adhatnék részleteket is. Full extrában megkaphatná
mindenki az igazságot és csak az igazságot, megjegyezném szeliden, hogy
ez minimum a hónap sztorija, ha nem a félévé, de egszerűen semmi
értelmét nem látom annak, hogy több jelentőséget tulajdonítsak holmi
pitiáner szarkeverésnek, mint amennyivel rendelkezik. Holnap új nap
van, új eseményekkel. Pl. tanítok reggel korán és még nem feküdtem le.

ui: vicces, egy kapcsolatban az ember mindig érzi, hogy mikor van a
kezében annyi informácíó, hogy azt már fel is tudja használni az illető
ellen. csak ugye miért akarná felhasználni, hisz az illetőt szereti.
csak úgy diszkréten mentálisan feljegyzi, hogy ‘na, most már
kikészíthetném, ha akarnám’. de ugye nem akarja. aztán néha eljön az
idő, amikor esetleg krizis üt be és azok az infók olyan jól jönnek. de
én ilyenkor sem óhajtom bevetni a titkos fegyvereimet. magyarul nálam
nem létezik az a pillanat, amikor eljön az ‘akarom’ rész. bőven
megelégszem azzal, hogy agyilag lesakkozom a beszélgetést félpercben.
lehet, hogy lassan benő a fejem lágya és a végén még egészen bölcs
leszek??