Hehe. Asszem nem szabadna ennyi kvt innia egy embernek egy nap alatt.
De mindegy. Egész nap ilyen vihorászos alkat voltam. Felvettem frissen
szerzett kalapomat, ami eléggé egy poén darab (marha széles karima
csernobil színű virágokkal fekete alapon, olyan betépett boszorkány
fílingje van). Egész sokan vigyorogtak tőle ma, ami feltétlenül egy jó
dolog. Este álltam a Jászain, buborékot és Et várva, szeliden kockára
fagyva, megállt egy kocsit a pirosnál, benne két fiatal nő. Látványosan
mutogattak a kalapomra és röhögtek. Kedvesen integettem nekik, elvégre
legalább feldobtam őket egy sort.
Sikerült kb 3 percre hazarohannom, amikoris megtaláltam buborék
képeslapját Párizsból, amit tudtomon kivül adott fel, míg ott voltunk.
Persze jól meghatódtam, de csak miután diszkrét röhögőgörcsöt kaptam.
Párizstól tiszta hepi és életbeszerelmes vagyok, kezd parodisztikus
állapotokat ölteni a dolog. Ma este találkoztam egy kicsit lepukkant
buborékkal, akivel egyszerűen semmit se tudtam kezdeni, csak röhögtem,
mert annyira örültem, h látom, semmi se fejezet volna ki jobban.

Szóval eufórikus idők járnak. Meg érdekesek. Kiszálltam az Astoria
metróból és egy fiatal pasasra lettem figyelmes, aki a földön ült, a
sínekre merengve, feletébb gyanús szituációban. Elmentem, visszajöttem,
haboztam, majd oda mentem hozzá, megkérdezni, hogy jól van-e. Kissé be
volt lassulva, meg motyogott is, annyit azért sikerült megtudnom, hogy
azért ül itt, mert itt jó és, hogy kirúgták az albérletéből, nincs hova
mennie. Próbáltam rávezetni, hogy azért ez a peron mégse annyira
kellemes, meg csúszik, meg koszos, üljön inkább padon. Megkérdezte,
hogy ülök-e vele, mondtam igen. Aztán cselesen kirángattam a metróból,
egészen a MUKig. Semmit nem tudtam meg róla, csak azt, hogy nem pesti
és nem ismer senkit. Egyfolytában azt kérdezte tőlem, hogy miért állok
vele szóba és miért vagyok vele ilyen kedves, senki se szokott az
lenni. Próbálta megtudni a nevemet, meg a mobilszámomat, hogy tudja, ki
ez a kedves lány, aki szóba állt vele, de misztikusan kivonultam a
képből és a lelkére kötöttem, hogy sétáljon a városban és nézze az
embereket, ahelyett, hogy a metróban gubbaszt.
Furcsa volt az egész ember, meg a szituáció. Elég lelkisérülttel
találkoztam már és eleget akartam önygilkos lenni, ahhoz, hogy 100
öngyilkos jelöltből (jövőbéli, aktuális, vagy elmúlt) 99et kiszúrjak.
És valamiért leálltam. Megmagyarázhatatlan. És mégis olyan életteli,
vagy nem tudom, erre nincsenek szavak. Másról nem is írok, nem illik
hangulatba.