Álmodom. Egyfolytában, megint, újra, jaj de jó, már nagyon hiányzott. Ha én álmodom, akkor nincs baj. Szeptember óta csak horrorisztikus tanítási kriziseket álmodtam nagy ritkán. Most meg el vagyok rugaszkodva mindentől. Pl. ma sikerült az álmodnom, hogy megnémult a bügyüm (az egy Siemens repi cucc a Szigetről, egy polifoam rúd, aminek van feje, stilizált ló és ha az ember rázza, akkor nagyon idióta hangja van). Szétszereltem, meg minden, de semmi. Szóval felkelés után gyorsan leteszteltem 🙂 (müködött). Tegnap meg az esküvőmet álmodtam meg, de az nem derült ki, hogy ki a férjem (asszem jobb is), csak a leánybucsú részig jutottam, ami kisértetiesen olyan volt, mint a Hairban az a rész, amikor a Sheila szív a szülei bulija elött. a és hosszú raszta hajam volt és láttam magamat tükörben és csúnyább voltam, mint igaziból, csontosabb és karakteresebb arcom volt, az a Patti Smith "sokatéltem" típusú. Ja meg valami tanítást is álmodtam, de franciául tanítottam és az igazatóság kitolt velem, ezért a sarkamra álltam és felmondtam. Aki freudilag szeretné analizálni a dolgokat, hajrá.

Egyébként személyiség elvesztés kapcsán, csak annyit kiegeszítés gyanánt, hogy belső világom is kezd feltámadni, álmomban nem létező városokban sétálok (olyat elég sürűn szoktam átlag esetben), néha nem is sétálok, csak van egy egységes világ, azt körbeárom. Vagy lakásokat, ismeretlen házakat. Nem történik semmi, csak feltérképezek egy mikrokozmoszt. Más is szokott ilyet, vagy ez valami személyes perverzió?

Na. Hogy pár tény is közöljek, azt kell, hogy mondjam, hogy tegnap, utolsó tanítási nap az évben egyik legdurvább élménye volt a félévnek. Kaptam ugyanis személyre szoló ajéndékot az egyik diáktól (akit talán emlegettem itt, talán nem, minden esetre annyira magamat látom benne 15-16 éves koromban, hogy az már sokkoló. Féltem az ilyen jelenségtől az elején, aztán persze egy fél perc alatt megszerettem a lányt), konkrétan egy általa gyártott rajzott, amin egy angyal van hátulról. A rajz hátulján az volt az üzenet, hogy ez egy védőangyal nekem, azért nincs arca, hogy én válasszam meg, ki az én védőangyalom. Kicsit se hatódtam meg. Szerencsére a tanáriban volt a dolog lerakva, ezért volt egy fél órám, hogy összeszedjem magamat.

Más. Tegnap este úgy döntöttem, megünnepelem, hogy ebben az évben már sehova se kell időre mennem. Ennek örömére megittam elég sok fröccsöt a Színésznővel és az ő társaságával, majd végül átcsocsóztam az éjszakát, azaz szarrá aláztak egész éjszaka. Most meg úgy érzem magamat, mint a mosott kaka, nem tudom mitől. És takaritanom kell és ez sem motivál. Mint ahogy az idő sem…

Tegnap letudtam az összes karácsonyi ajándékot, magamat is megörvendeztettem egyrészt egy szett idióta bárányos tollal, másrészt PS2re az összes létező Sonic-al. Vagy másfél órát ezzel hülyültem tegnap, addiktív ez a cucc, de nagyon. Gyermekkorom tört rám, éveken keresztül ártam át egy Nicolas nevű fiúhoz Sonicozni, felváltva, egy életet ő, egyet én. A vizes részeket utáltam a legjobban, mert ott effektíve meg lehetett fulladni, ha az ember nem találta meg azokat a rohadt oxigén buborékokat. Meg jöttek a hülye áramlatok is. Nem tom, ki hogy van ezzel, de ezerszer szórakoztatóbb volt, mint a Mario. A Sonicban irdatlan komplex pályák voltak, mindig kb 4 szinten lehetett menni, falakat lebontani, visszamenni, miegymás. Meg megtalálni a rohadt gyémántokat is… A Marioban több dolgot lehetett csinálni, mert az ugráson kivül voltak ugye extra funkciók, bár igaz, hogy az csak a SNES-es verzióban volt. Ami annyira nem is volt rossz, főleg amikor megjelent a Yoshi. De ha már Nintendo, akkor egyértelműen Donkey Kong és Killer Instinct N64re. Ööö, bennem meg, h robbant ki ez a rengeteg konzolos infó? Asszem innom kéne még egy kvt , nem egészen vagyok ura a helyzetnek.