Vmi blotg címekkel álmodtam.

Tegnap beszélgettem egy jót. Sajnos. Újabb képkocka egy abszurd drámában, ami most már egyértelműen tart valamerre. Egy játék, aminek kezd tétje lenni, és amiből egyre nehezebb lenne kiszálni. Ezzel együtt természetesen rendkivül élvezem. Végre egy kis kihívás, egy terület, ahol használni kell kifinomultabb eszközöket is, ahol a provokáció és az érzelmi zsaroláson túl is van kommunikáció.

A beszélgetésben előjött az a jelenség, hogy az ember néha elveszíti a személyiségét. Egyszer életemben én is éreztem ezt, elég rémes. Én tartósan egy energia vámpír társaságában töltöttem mindennapjaimat és egy idő után már csak az tünt föl, hogy valahogy nem stimmel valami, valahogy mintha nem lennék, vagy vagyok, de mégse, nem merek, görcs és nihil mindenem. Aztán megszabadultam az illetőtöl és viharos lendülettel jött vissza a saját energiám és személyiségem. Úgy érzem most is kicsit ilyen állapotban vagyok, mindenféle hatások mindenfelé húznak, többnyire lefele, minden napom egy harc a jókedv megtartásáért. A nehezén már túl vagyok. Csak ahogy ez tegnap szóba jött, hirtelen kirázott a hideg, rám tört a felismerés, hogy igen, ilyen tényleg van. Mint amikor az ember elveszití árnyékát, csak sokkal rosszabb. Olyan megfoghatatlan lesz, eltűnik minden körvonal, csúszkál mindenfelé és nem mond semmit, mégis nagyon szeretne.

Na de. Hogy kicsit mezeibb témákra tereljem a szót, esik a hó. Magyarul máriaremete be van havazva. Szóval vagy újabb káoszt nézhetek majd végig (mint pénteken, ahol a szép kis francia rendszerbe krach ütött be, mert kiesett az egyik elem), vagy ne adj isten hazaküldenek minket korán. Mondjuk délben. És akkor tök fölöslegesen mennék ki. Hm… Minden esetre elindulok, abból baj nem lehet. Holnap ezévi utolsó tanítási nap. Alig várom.