Hát irdatlan korán van. Megint elszarodott a bioritmusom. Hacsak az elmúlt pár napot nézem, akkor átlagban 3kor feküdtem le, de az is lehet, hogy 4kor. Nem mintha sokkolna. Inkubus Sukkubust hallgatva kifejezetten hangulatos. Meglepően rendezett lett az életem. Azaz kaotikus, de a megszokottan. Magyarul visszakeveredtem a mellékvágányomról.

Erre akkor jöttem rá, amikor este 10kor kedvenc unokatesommal felszerelkezve elindultunk Majosházára hazahozni egy egzisztenciálisan csapzott Színésznőt. Kisebb fesztiválhangulatot generáltunk az egyébként motorok szállítására használt teherautóban. Valami country szólt a rádióból, cigi, köd folt és szilveszteri anekdoták. Határozottan kellemes. Nem szoktam gyakran kocsiban ülni (régebben kifejezetten sokat, de ez egy külön sztori), nem is szeretek, de ennek határozottan volt egy fílingje. A Színésznőt bemenekítettem a Sarkba (ahol az elmúlt 48 órában csak harmadszorra ültem), ahol metafizikai eszmecserébe fulladtunk és ráöttünk, hogy az embernek sokkal kevesebb életcélja van 23 évesen, mint 18. Ennek örömére h3ra hazajöttem, megterveztem a napjaimat január 20.ig, sokat kommunikáltam buborékkal meg Prestonnal és rájöttem, hogy visszatért belső egyensúlyom. Nem pörgök, nincs rajtam emberfeletti eufórikus lendület, nem is vagyok levert és szuicid állapotban. Pont jól vagyok és ez a legnehezebb azt hiszem. A január 20-at meg megoldom, igaz, időnként 3 különböző helyen kéne lennem egyszerre, de mint mondottam volt, csak a szokásos káosz.

Ó. És meg se lepődtem, amikor rámköszönt egy 2 éve nem látott, egyébként Párizsban élő volt osztálytársam a Jászain. Mert az én életem már csak ilyen.

És még blogot is olvastam, amit marha rég nem tettem.

Meg moziban is voltam buborékkal, Hétköznapi Mennyország, eszméletlen jó, főleg ha az ember olyan kellemesen punnyadtan vonul be a szakadó esőben, mint mi.

Kis technikai blabla: ugyan statisztikát váltott a freeblog, szóval nem tudom, mennyire mérvadó, de most elöszőr léptem túl a havi ezer látogatót, szóval örvendek egy sort 🙂 Ha már itt tartunk, lassan jubilálok… Visszaolvastam magamat egy kicsit múlt év januárból és találtam egy ilyet:

Megírom a sivatagot, mely mindent megváltoztatott:

Talán most még nerm érted, de bennem egyre csak nő ez a gyönyörü szép végtelenség.

Angyali hang a világ végén, ahol egyedül állok önszántamból, ahol megállt az idő és megszünt minden. Nincs itt egy rossz másodperc sem, tikkadt főld, ezer év könny nélkül, ide vágyok amióta megszülettem.

Ide születtem és ide térek vissza, ez az én igaz világom, a tér és a végtelen lehetőseg, hogy legyek bárki, önmagam.

Követem az angyali hangot, hagyom, hogy irányítson, hagyom, hogy szívem felrobbanjon és szó nélkül álljak a semmi közepén, félresíklott életem peremen.

Mosolygok szó nélkül, tudom,  most nem hazduhatok, ezer év sivatag engem figyel és ismer, jó útra terel