punnyadás folytatódik. ma nem mentem be az egyetemre, helyette aludtam és egyik helyről a másikra pakoltam magamat. lehet, kicsit fáradt voltam, meg vagyok most is. itt volt este lengyel konneksön, aki csodaszerűen pesten támadt pár napra, aztán most tudtunk beszélgetni pár órát. keveset. csak a felénél jöttünk bele. vagy inkább a végén. ez mindig így van. az ember tök jól kiiktat valakit a hétköznapjaiból (nem mintha ez olyan könnyű lenne, de azért megoldható). aztán ott áll elötte és nem tud neki mit mondani. hülye banalitásokat, ami épp átmegy az agyán. hogy jó a gatyája. hogy mi a legújabb pletyka. aztán fokozatosan elhiszi, hogy tényleg az áll elötte, aki régen olyan fontos volt. rájön, hol van a régi barátság szála, honnan kell folytatni a dolgokat. csak addigra indul a vonat, a busz, vége, lejárt. most épp nagyon utálom ezt az életet. és tudom, hogy már nem vagyok 16 éves, de megint egészen meggyözően tört rám az érzés, hogy engem nem érthet meg senki, aki nem élte ezt a kurva életet, amit én. no. kiborulás helyett inkább jegyzetelek egy kis szakdolgozatot…