na szóval ücsörgök itten hajnali f4kor a gép elött, mert persze miér tis ne. kicsit furcsa hangulatba keveredtem valahogy éjfél és f2 között. elkezdtem visszaolvasni a saját blogomat, egy évvel ezelőttről. talán nem kellett volna, vagy tudom is én, minden esetre még teljesen jól tudtam, hogy mikor mi van a sorok között. már már majdnem önsajnálkozásba törtem volna ki, amikor inkább generáltam egy új külsőt a blogomnak.

mint látható, egyre egyszerűbb dolgokra törekszem, semmi firlefranc, semmi izélés. eredetileg vmi kis merengős darkos valamit akartam, fekete-vörös és fehér színekben, nos hát ez nem egészen jött össze, cserébe megkaptátok szerény személyemet totálus merengés közepette, enyhe pszichedelikus beütésekkel. azt hiszem ez a kép most elég jól jellemzi az állapotomat. emelett meg egy általam kedvenc kép, mert netten emlékszem a keletkezésére is, most novemberben párizsban és arra azt hiszem semmilyen mélydepresszós állapotomban nem fogok tudni kellemetlenül visszaemlékezni (vagy hogy mondják ezt).

egyébként furcsa, hogy mennyit változott ez a blog. ami alapvetően tök lényegtelen, mert bármennyire is addiktja vagyok a  műfajnak, nem tartom túl sokra  a dolgot. ennél sokkal érdekesebb az, hogy az én közlésmódom változott meg. eszméletlen mód leszűkült és mondhatni beszűkült.  anyukám mondta pár napja, hogy beszűkült az érdeklődési köröm, mire felháborodtam, de most, hogy így mondja, éppenséggel lehetséges. csak nem kötelezően a klasszikus értelemben, mert többet ovlasok, többet járok moziba és tájékozotabb vagyok politikailag, mint tulajdonképpen bármikor. de tény, hogy valahogy kicsit árnyéka lettem magamnak. mintha kevésbé válalnám fel magamat. pedig a blogomon én mindig minden hülyeséget kommentáltam, ha más nem, kódszavakban, de feljegyeztem, hogy később tudjam. nem nagyon érdekelt, hogy az olvasónak miből mi jön le és miből mit ért. kedélyes leszaromsággal és naívitással kezeltem mindent és tényleg úgy viselkedtem, mintha ez az egészet csak magamnak írnám. mára meg mintha csak akörül forogna az egész, hogy érthető és comme il faut legyek, szalonképes és egyébként is. és az a baj, hogy most kell rájönnöm, hogy mostanság az életem is ekörül forog.

szóval szeretnék szakítani ezzel a rossz hagyománnyal, ezért is az új külső, ami kicsit mást sugároz. nekem minden esetre biztosan. de persze ez csak a blog. az életemet nem tudom azzal megváltoztatni, hogy teszem azt befestem a hajamat lilára (bár tény, hogy van pszichológiai mellékhatása az extrém frizurának, azt tanúsítom). ezt talán másképp kéne csinálni. nem egészen tudom, hogyan, de azért vannak tippeim. elvégre voltam már hasonló helyzetben egész sokszor. mert miért is ne kövessük el ugyan azokat a hibákat a végtelenségig.

kezdetnek kicsit izolálnom kéne magamat. ezt most nem kötelezően fizikai értelemben értem, bár persze úgy is, de inkább arról lenne szó, hogy megint elkezdjek az agyamban élni és nem voltaképpen a testemen kivül. kifejezetten szeretném, ha kivülről nem lenne semmi értelmem, lényeg, hogy belül legyen egy egységes világ, amim szokott lenni. a többi majd kiderül később.

ja és fizikailag is helyreránthatnám magamat végre, mert szép és jó, hogy meghetetem, hogy fenn vagyok hajnalig és lefekszem reggel, felkelek délután, hisz náyron is ezt csináltam, de lehet, hogy ki kéne próbálni legalább egy hétig, hogy mi van, másképp. és mos tpár napig nem fogok írni, mármint irodalmi jellegű izéket. inkább gyűjtök magamba egy rakat dolgot. feldolgozok, meg hagyom, hogy kiforrjanak a gondolatok.

a fenti képért egyébként köszönet buboréknak, meg egy csomó egyéb dologért is, amik tudat fölött és alatt nagyban motiválták ezt a bejegyzést.

egyébként meg el kéne menni. messzire. egyedül.