mint sokszor, most is megállapíthatom, hogy nem szerencsés mások blogját olvasni, közvetlenül blogírás előtt. az ember még fel találná idegesíteni magát, vagy csak simán kiesik a saját blogja hangulatából és az egész olyan idegen lesz. mondjuk azért nem kell engem félteni.

minden esetre az előbb, ahogy nézegettem a saját kis puffomat, örömmel nyugtáztam, hogy végre ez a külső tartósan tetszik nekem. ami persze lehet, hogy csak valami lelki egyensúlí jele. vagy mitomén. nincs nekem időm annyit analizálgatni (szerencsére?)

történt ugyanis, hogy tényleg nyugodtabb vagyok, mint ahogy azt elöző bejegyzésemben igényeltem. persze nem azért és nem úgy, ahogy az ideális lenne, magyarul várhatok még az államvizsgával, mert nuku syntax, de ezen meglepően gyorsan túltettem magamat, mert spontán jelleggel begyorsult az életem. a szakdolgozatom meg 4es lett, ami nekem pont megfelelő, elitista ambicióim csak véletlenül szoktak lenni az egyetemen, én örök 4es maradok, sose vagyok hajlandó eléggé megfeszülni ezért a szarért, amihez 4 év után még mindig semmi közöm (és most már nem is lesz szerintem).

ma erősen gondolkodtam azon, hogy szó szerint lefosom a bokámat a bkvn, míg beérek az ajtósira, de aztán erről letettem, inkább végtelenítve hallgattam dalida ahsan nas c. számának technosított verzióját (aki ismeri, meghívom egy sörre). aztán valahogy bejutottam és tudomásul vettem, hogy megbuktam. pár órán keresztül kiütött az infó, aztán egyszer csak puff, telefon, sürgös fordítás, franciáról angolra, válalom-e? délután 5kor már at is vettem az anyagot, valami közgáz cucc, szét fog tőle állni az agyam, de megéri…

voltam továbbá még a fr suliban is, ahol élvezkedtem egy sort, majd erősen tompa és kevéssé célravezető órát tartottam, remélem ugyan csak rengeteg pénzért. ma valahogy mintha erről szólna a napom, a moszkván belegyalogoltam az alsó szomdba, akinek a fia a fr suliba jár és még régebben kérdezte, nem korrepetálnám-e. hát elválaltam.

szóval elméletem, miszerint life is having a coffee kezd egészen beigazolódni. hm, asszem ebből mottót generálok.

ami a magánéletemet illeti, már feltéve, hogy amiről eddig beszéltem nem az volt, nos, hullámozgatok jobbra-balra, történnek is dolgok, meg nem is, tegnap pl Cs-vel bevittük boszit a korházba egy tetanuszra, mert vmi rözse bele állt az ujjába. hát jó. az ember csak azt hinné, hogy ez egyszerű valami, bár biztosan mi vagyunk a naívak, minden esetre 3.5 óra alatt 2 korházat jártunk meg, ebből a Csengery még egészen emberi volt a Péterfy ellenben elég traumatikus egy jelenség volt, miután beirányítottak minket egy gyártelepszerű udvarba, ahol a baleseti ambulacia nevű nyilat kellett keresni. meg is találtuk, amint egy tűzfal felé mutatott. kis keresgélés után egy hátsó ajtót találtunk, ami bemerészkedtünk. ember, mint olyan, sehol. a lépcsőház falán egy celluxozott cetli “baleseti ambulancia első emelet”. kilyukadtunk egy kihalt folyosón, ami nagyon szocreál volt, nyomasztó, klórszagú és tele tolókocsikkal és hordágyakkal. valahogy bekeveredtünk a megfelelő helyre, boszi egész gyorsan sorra került, Cs-vel meg elmélyülten bámultunk ki az ablakon, nehogy valami logó bél vagy fröccsögő vér elrondítsa lelkivilágunkat. aztán persze nem bírtuk ki, de milyen jól is tettük, mert különben sose szurjuk ki a “dohányozni tilos” felirat alatt korházi ágyon fekvő, frissen kitolt macát, aki vadul kvzgat, telefonál fejhangon és persze dohányzik. ezen röhögtünk. aztán boszi szószerint kiájult az ajtón, akkor már kevésbé röhögtünk. aztán megint. ilyen kis viccesek voltunk, de azért a magyar valóság kicsit pofán csapott minket. minden tiszteletem az összes orvosnak, akik ilyen körülmények között tudnak és akarnak dolgozni. és én még azt hittem, hogy kispesten a linoleum padlón folyó kilátástalansággal már mindent láttam. eh.

ezek után ücsörögtem a szimplakertbe és próbáltam ünnepelni a szdolgozateredményemet, ami őszintén szólva nem nagyon ment, mert buborék felszívódott, boszi nem ihatott, Cs elrohant. egy idő u tán azért begyalogolt pár kedves ismerős, majd megjelent egy nagyon rekedt Panzer, akivel eldiskuráltam válogatott helyszíneken kb fél éjfélig, majd hazaküldtem harcias modorban, hogy kurálja rettenetes nátháját.

buborékkal napok óta üldözzük egymást, de csak félórákat tudunk kommunikálni, ami frusztrál, de most aztán hétfőig semmi poén nem lesz az életemben, csak rengeteg fordítás, angolról magyarra, franciáról angolra.

folyt köv., most nagyon link módon belenézek a vészhelyzetbe, aztán elvonulok találkozni röpke időre buborékkal egyik törzshelyünkön, aminek mostanság kicsit rossz a karmája.

valahogy begyorsult a világ egy félnap alatt. illetve egyfolytában véletlen egybeesések és találkozások határozzák meg az életemet (meg anyukámét, mi ketten vagyunk ilyen tele-para-pszichi-stb emberkék a családban). csak nézek és bámulok.