egyre több időt töltök itthon. és mostanábban már napközben is tudok tevékenykedni, igaz, nem annyira hatékonyan, mint éjszaka, de azért nem rossz. sikeresen f4kor feküdtem le. igaz 3tól f4ig már csak párizsi őrült barátnémmal dikuráltam az élet nagy dolgairól, pontosabban arról, hogy miylen könyveket olvastunk az elmúlt időkben és miket kénem stb. párizsi őrült nővel mi egy időben faltuk a könyveket. aztán én kicsit elmaradtam, de most kezdek visszajönni.

olvastam valamennyi austert, de már kész van a szemem a nemalvástól meg a képernyő mérgezéstől, szóval nem tudtam hú de sokat  elfogyasztani a könyvből. minden esetre jó. mint minden Paul Auster. meg lehet szokni a pasast. egy idő után az ember ugyan rájön, hogy vannak visszatérő motívumok, de annak is megvan a sármja. pl mindig valahogy feljön a véletlen témaköre. létezik-e egyáltalán, miért futunk össze emberekkel sorsszerűen, mi lett volna ha, abban a percben akkor nem azt csinálom. kimeríthetetlen téma. a Színésznővel beszéltünk sokat erről, hogy van-e tulajdonképpen véletlen, vagy egyszerűen bizonyos dolgoknak meg kell történiük. azt hiszem nem nyitok erről filózofiai vitát (mármint nyithatok, csak magammal nem tudok vitatkozni), mert ez is egy olyan kérdés, amiben senkinek sincs igaza és mindenki eldönti maga. én személy szerint nem mennék el teljesen a 100%os sorsszerűséghez, mert akkor meg ott vagyunk már a predesztinációnál, amivel nem egészen értek egyet, de tény, hogy bizonyos dolgoknak egyszerűen meg kell történiük, hogy én véletlenül belegyalogolok valakibe az utcán és ettől megváltozik az életem.