bár euforina a kategória, alapvetően egy picit álmos euforináról van itt most szó, lévén agyon dolgoztam magamat. az elmúlt 6 órában végighallgattam az összes juno reactor számomat (néhányat többszőr is), és megállás nélkül fordítottam. mert ugye azt is kell valamikor, hamár a mai napom többnyire azzal telt, hogy koffein- és adrenalinmérgezést kaptam.

az egész ott kezdődött, hogy elindultam ugye tolmácsolni a fontos embernek. a találka az 56-os villamos vonalán volt f10-kor. kb 9-kor (talán picit előbb) elindultam a deákról, seccperc alatt a moszkván voltam. döbbenetesen pontosan érkeztem volna meg a helyszínre, ha az istenverte bkv nem pont ma variálja át az összes létező budai villamosjáratot, és azok moszkva téri megállóit. mikor az 56-os szokványos megállójában egy parkoló teherautó fogadott, egy erősen ittas ám egész artikulált homlesz asszony közölte velem, hogy "atizenyócasmegállójábanálmegazötvenhatos". kicsit meglepetten láttam is, hogy hüvösvölgy felől érkezik egy 56-os és bekanyarodik a 18-os megállójába. nosza felpattantam rá, gondolván majd átbattyog a vezető a villamos másik felébe azt visszaindulunk hüvösvölgybe. hát egy nagy szart. a villamos 20 másodpercen belül elindult és legnagyobb sokkomra bejelentette, hogy a déli pályaudvar következik. többed magammal pattantam fel, és kezdtem görcsösen tanulmányozni a menetrendet, ami elárulta nekem, hogy az 56-os mostantól a moszkva és a móricz érintésével budatétényig megy (vagy hova a halálba). egy öreg néni azzal nyugtatott, hogy ne aggódjak, mert most már a 18-as is elmegy hüvösvölgyig, szóval legalább nem kell sokat várnom a másik irányba. hát egy nagy lópéniszt. a két kurva villamos pontosan ugyanabban a percben jön, egymás mögött mennek, nem tudom ki az az aberrált, aki ezt kitalálta.

innentől már könnyű elképzelni idegállapotom rohamos romlását, minek következményeként h10-kor érkeztem meg a megbeszélt találkozóhely helyett rögtönzött (közelebbi) találkozóhelyre. addigra viszont sikerült átesnem a hisztéria túloldalára, és kb egy saolin mester higgadtságával kértem elnézést. kiderült, hogy a cél kb másfél perc sétára van, így valóban nem követtem el semmi drámait, és legalább nem kellett félóráig bájcseverésznem.

találkozásunk harmadik percében (addigra körülbelül hat mondatot ha mondhattam a pacáknak, aki ebből annyit tudott leszűrni, hogy megfelelő szinten beszélem a francia nyelvet), fontos ember megkérdezte tőlem, profi-e vagyok. hebegtem, hogy tulkép ja. adjak akkor egy névjegyet. hát az nincs. félperc csend. sebaj, majd az aszisztensnek adjam meg az adataimat. újabb félperc szünet. na jó, inkább ad ő névjegyet, küldjem el az elérhetőségeimet. ezek után bementünk, kb 40 percet bent voltunk, ebből 20 percig ún. "suttógos tolmácsolást" produkáltam angolról franciára, és mezei konzekutívat franciáról angolra. hangsúlyoznám, nem fontos ember fülébe suttogtam, hanem a feleségének, tőle elég távol, nem is hinném, hogy hallotta, amit mondok. amikor kijöttünk, fontos ember közölte, hogy akkor kifizet inkább kp-ba, hagyjam a számlaküldözgetést, hozzám vágott egy röhejesen magas órabért, és kb még háromszor elmondta, hogy feltétlenül küldjem el az elérhetőségeimet, mert neki kell egy fix ember, akinek nem kell folyton elmagyarázni a szövegkörnyezetet. erre benyögtem, hogy akkor küldök egy önéletrajzot, mire kedvesen rámförmedt, hogy ne önéletrajzot küldjek, hanem email címet és mobilszámot, és majd megegyezzünk egy heti vagy havi bérezésben, ami nekem szimpatikusabb. itt kicsit leszakadt az állam, és elbúcsúztam.

vadalma vigyorral ugráltam a pocsolyákba (persze csak miután látótávolságon kívül kerültem), majd kaptam két koffeinmérgezést.

elküldtem délután a kért adatokat, kiváncsi vagyok, jön-e rá válasz. várom a tippeket, lehet-e ennyire piszok mázlista az ember, lehet-e ennyire emberi egy multi főmuftija, tényleg ennyire undorítóan csak jókor kell lenni jó helyen? 

véleményem szerint a francia kiejtésemen, szép szemeimen és előnyös dekoltázsomon kívül semmit se tudtam felmutatni, ami indokolná a munkaajánlatot. főleg, hogy úgy tűnt, otthoni munkáról van szó, akkor meg édes mindegy, hogy milyen színű a szemem és hányas a mellbőségem.