azért hihetetlen, mikre vagyok képes néha…pedig már igazán volt időm megszokni az abszurd baleseteket.

azt hinnétek, hogy a szigeten minden esélyem megvan a megsemmisülésre, bokaficamra, gyomorrontásra, alkoholmérgezésre és egyéb kellemetlenségekre. na most ebből semmit nem abszolváltam, még az allergiám is viselkedett végig, a lábamon pattogó kiscsajon kívül tényleg semmi atrocitás nem ért, pedig kitartóan próbáltunk berugni, ami állandóan változó okokból kifolyólag részemről egyszer se jött össze.

szóval ezt mind megúsztam, még mondom is muchachának, hogy hehe, system error, képtelenség, hogy megússzam valami baromság nélkül.

és lőn. elköszöntünk egymástól a margit-híd budai hídfőnél, ő pótlóbuszra fel jobbra, és peronról lelép, jobbra néz, konstatál, hogy ellentétes irányú pótlóbusz közeleg, tilárom sej, lépek egyet, lépek kettőt, káromkodok egy kurva nagyot, majd tompapuffanok még nagyobbat, ha utólag jól értem, a jobb lábammal kirúgtam magam alól a balt, de akkor nem értem, csak lépek fel a peronra, munkába igyekvő emberek néznek rám közönyösen, nem vagyok részeg és koszos se, viszont gépolaj folyik mindkét tenyeremen és a száz éves tiszacipőmön.

kérdem én, miért olajozzák a villamos síneket, ha pótlóbuszok járnak még jövő hétig? meg egyébként is, van még ember a világon, akivel ilyesmi megesik?