elárulom, hogy grafomán vagyok. mármint a klasszikus fajta, a digitális korszak előttről még, aki imád sokat, szépen, kézzel írni. persze csak töltőtollal és persze csak feketével, mert az nemesebb. igen, igen, mint az összes többi grafomán, én sem vagyok normális, soha sem szabad velem ápiszba menni, viszont nagyon megörülök, ha valaki vesz nekem egy doboz waterman fekete tintapatront.

mentségemre legyen mondva, a franciák tehetnek róla. sikerült ugyanis zsenge koromtól kezdve csakis kizárólag gyönyörű papírú, minőségű, fűzésű füzetekkel találkoznom. az itthon ismert francia kocka nem az, amit a franciák kockaként kezelnek, náluk egy nagyobbacska négyzetben van öt kis vonal, úgy tanítanak meg írni, hogy a p szára a második vonalig megy le, a t-é pedig a második vonalig fel, a nagy betűk pedig nem lehetnek magasabbak a negyedik vonalnál. ideális esetben a négyzet vékony rózsaszín csíkkal lett nyomtatva, a többi vonal pedig zölddel, a margó vastagabb pirossal. higgyétek el, gyönyörű. ez persze náluk is a legszebb papír, a "mezeibb" papíros egységesen halvány rózsaszín vonalakkal van díszítve és (mon dieu!) létezik sima vonalas papír is, előre behúzott margóval, rózsaszín csíkokkal. a papír mindig nagyon fehér és tökéletesen sima, a tinta valósággal csak úgy csúszik rajta. 

na, ez talán megmagyarázza, hogy miért töltöttem ma negyven percet azzal, hogy füzetet keressek magamnak, sikertelenül.

(mielőtt még mindenki azt hinné, hogy végtelenül sznob vagyok, azért vettem már füzetet normális magyar ápiszban, a lehető legegyszerűbbet, zöld volt a borítója, nem volt semmi a lapokon, csak egy kék margó. azzal például remekül elvoltam, csak reménykedtem, hogy talán most találok valami igazán szépet…)