a minap álltam a jászain és a biciklimnek támaszkodva vártam tanítványomat, amikor elcsoszogott mellettem egy tata (abból a bottal csoszogós, hasonló korú fittebb nénivel járó típusból), akinek megakadt a tekintette a biciklimen. közelebb csoszogott, a néni a másik irányba nézett éppen, a bácsi odamotyogta neki, hogy “de szép kis canga”, de a néni nagyothallhat és nem reagált, erre a bácsi a fél utcát megállítva a fülébe üvöltötte, hogy “mondom nagyon szép kis canga ez” és közben a botjával a biciklim felé hadonászott. a néni elnézően nézett rám, a bácsi a kormányomat fixírozta, én pedig kedvesen mosolyogtam mind a négy és fél percig, míg a néni elrángatta a bácsit. (azért a sarokról még visszanézett és kacsintott).