nos, eltudtam volna képzelni kellemesebb szombat délutáni elfoglaltságot, mint hogy Cs-vel járjam az egészségügyet. a fél évvel ezelőtti kalandunk után ezúttal az én misztikusan bedagadt bordámmal volt a gond. első körben a szent imrébe mentünk, ahol a szúró oldalamat nem ítélték túl vészesnek és a háziorvosi ügyeletre irányítottak, ahol többszörösen lebasztak, hogy miért nem a saját kerületembe mentem, de azért megvizsgáltak, konstatálták, hogy fogalmuk se lehet, hogy ez mitől van, kenegessem flectorral, vagy amivel jól esik, pár nap alatt elmúlik. amikor megkérdeztem, hogy ugyan már, mégis mitől lehet ilyenje az embernek, hogy reggelre bedagad az egyik bordája, a nő válasza csak annyi volt, hogy “ő azt honnan tudná”.

ezzel a megoldással annyira nem voltam elégedett, így végül elmentünk a merényi kórházba. nagy naívan elindultunk gyalog a gyáli úton a nagyvárad tértől, hogy biztos itt lesz a közelben. könnyed gyalogtúra után érkeztünk meg, de út közben többször ránk tört a halálfélelem, leginkább akkor, amikor vasúti sínek alatt kellett átmenni egy másfél méterszer két méteres folyosón. ha nyomasztó szociófotókat szeretnék valaha csinálni, tudni fogom, hogy hova menjek.

a merényiben is kicsit morogtak, hogy ezzel inkább háziorvoshoz kellett volna menni, de azért kaptam röntgent és hasi ultrahangot, ami mind negatív lett, így ott is megerősítették, hogy kenegessem, pihentessem, ha nem javul, menjek vissza. az ellátás egyébként meglehetősen flott volt, keveset kellett várni, főleg miután egy betegszállító beleszeretett Cs-be és előkerítette nekünk a röntgen orvost. cserébe míg engem vizsgáltak, azzal bombázta Cs-t, hogy úgy néz ki, mint Salma Hayek, vagy talán inkább mint Szandi.

ettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy mitől dagadtam be, de kenegetem flectorral és pihentettem, bár arra még nem jöttem rá, hogy pontosan miből is áll egy borda kímélés, de biztos, ami biztos, nem feküdtem rá.