sajnos nem tudok szaftos sztorikkal szolgálni, mert mire odaértünk a lagziba, már mindenki többé-kevésbé megbékélt a ténnyel, hogy nem ez lesz életünk esküvője, így leginkább csak unatkoztunk, nem is nagyon figyeltük az eseményeket, mert minek.

mondjuk azért volt pár furcsaság. a Színésznő például azt mesélte, hogy a szertartáson (amit mi nagyvonalúan kihagytunk) amikor a násznépből sor alakult ki a gratulációkhoz, akkor az ijfú házasok felháborodtak, hogy “jaj ne, most mindenki gratulálni fog, ez olyan béna, mi nem akartuk ezt”, ami már alapból furcsa, de ezt például a Színésznővel is közölték, aki kedvesen odament sok boldogságot kívánni. kedves barátném kicsit gondolkodott azon, hogy esetleg felkapja a vizet és megkérdezi az ifjú párt, hogy most tényleg azt akarják, hogy a násznép érezze szarul magát az ő hülyeségük miatt, de végül inkább csak mosolygott bambán.

amikor átadtuk az össznépi ajándékot, a 15 fős társaság valamiért stílusosnak találta előadni egy rövidke népdalt a kapu előtt állva, amit az ifjú pár végighallgatott, majd nem az ajándékot köszönték meg, hanem azt, hogy most rájuk haragítottuk a szomszédokat. (megjegyzem, falun voltunk, ahol bizonyára szokás szólni a szomszédnak, hogy lagzi van és jöjjön át nyugodtan, cserébe nem kap idegösszeomlást, ha még bőven éjfél előtt 15-en elénekelnek egy darab dalt).

szintén kicsit bizárr mozzanat volt, amikor szőkített hajú punkok (a vőlegény korábban anarchista volt) egy macbookon keresgélték a prodigy számokat, miközben a vőlegény öccse szétbokszolta az esküvői tortát, majd röhögve arrébb ment. (ettől most úgy tűnhetne, mintha mozgalmas lett volna a buli, pedig egyáltalán nem, kifejezetten unatkoztunk).

ja és azt végképp nem tudtam hová rakni, hogy nem volt se menyasszonyi, se vőlegényi szép ruha, se gyűrű, se rendes meghívó, sem ünnepélyes beszéd, se menyasszonytánc, egy szóval semmilyen klasszikus esküvői dolog, viszont éjfél után  mégis csak előkerült 3 vödörnyi székelykáposzta.

a legszórakoztatóbb mozzanat az volt, amikor a Színésznővel elmentünk sétálni, majd leültünk valami kövekre, ahol egyszer csak egy kismacska belefeküdt az ölembe (naná, hogy az enyémbe, ott tüsszögtem a meghatódottságtól és az allergiától), majd egy rendkívül dagadt sün bukkant fel, akinek tényleg majdnem leért a pocakja a földre, nagyon jót röhögtünk.