ezt az évvégi szezont valahogy nem nekem találták ki. 25-től tegnapig feküdtem az ágyban, amikor is úgy éreztem, hogy elég jól vagyok már ahhoz, hogy elmenjek színházba, majd utána barátokkal találkozni. nem is volt semmi gond (bár időközben repkedtek körülöttem az állandóan megváltozó határidők, de nem hagytam magam destabilizálni), a darab (a hülyéje) nagyon kellemes volt, extra poén volt, hogy a mácsai játszotta benne a főszerepet, pedig ő elvileg a rendező, de a főszereplő lebetegedett. Hubbie is úgy tűnt, végre felépült a lassan két hete tartó torokgyulladásából, egészen vidáman estünk be a Barladinoba, ahol emelkedett hangú és hangulatú beszélgetést folytattunk Hubbie baráti körével, majd taxiba szálltunk és haza jöttünk. bizonyára ott szúrtam el, hogy vagy a hangulatom (nem ittam sokat), vagy a hangom volt túl emelkedett, mindenesetre amikor beszálltam a taxiba, még volt hangom, mire kiszálltam, már nem.

itthon még hecceltünk is ezzel, ittam egy teát, meg különböző blues énekesnőket imitáltam nagy sikerrel, majd vidáman nyugovóra tértünk, gondolván, hogy egy kiadós alvás mindent helyre hoz.

hát egy nagy szart. ma reggel semennyi hangom se volt, ezért minden orvosfóbiám ellenére elcsoszogtam a sarkon lévő rendelőbe, besuttogtam a recepción, hogy “fül-orr-gé…köh köh”, kedvesen mosolyogtak rám, adtak egy sorszámot, behívtak, megkérdezték, hogy mi bajom, mire elmondtam, hogy “elment a hööörgh”. miután megpróbáltak letuszkolni a torkomon egy fél méteres tükröt, amiért cserébe majdnem lehánytam az egyébként szimpatikus doktor bácsit, kedélyesen megállapodtunk abban, hogy heveny gégegyulladás, 5 napos antibiotikum kúra, addig lehetőleg ne beszéljek (bár az orvos szellemesen azt mondta, hogy ne kiabáljak, de ez többrendbeli akadályokba ütközik).

szóval holnap úgy megyek szilveszteri házibuliba, hogy csak suttogni tudok, azt is csak mértékkel, és nem tudni, mi történik, ha ráiszom az antibiotikumra (majd beszámolok, de egyébként nincs ráírva, hogy a gyógyszer szedése alatt ne fogyasszak alkoholt, ezért bizakodó vagyok). szerencse, hogy táncos mulatságba megyünk, és nem intellektüel világmegváltós borozós mókába.